Vidékfejlesztési együttműködések felvidéki és kárpátaljai civil szervezetekkel

Donnerstag, November 1, 2012

A Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 januárjában kiadta a Darányi Ignác Tervet, amely a 2012 márciusában kormányhatározattal elfogadott Nemzeti Vidékstratégia végrehajtásának keretprogramja. Ennek egyik része a „Vidékfejlesztési együttműködések a kárpát-medencei határon túli magyarsággal” program.

A vidékfejlesztési miniszter a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályát bízta meg a Kárpát-medencei együttműködésből eredő feladatok ellátásával. Ennek keretében korábban létrejött a Székelyföldi I-II. kerekasztal, majd október 24-én a vajdasági civil szervezetek részvételével a Vajdasági kerekasztal, október 31-én pedig a felvidéki és kárpátaljai civil szervezetekkel rendeztek kerekasztal beszélgetést.

A kerekasztal beszélgetéseken a házigazdákon kívül részt vesznek magyarországi civil szervezetek képviselői is. A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége eddig mind a székelyföldi, mind a vajdasági, mind a felvidéki-kárpátaljai kerekasztal találkozókra meghívást kapott.

A kárpátaljai, felvidéki kerekasztal megbeszélésen mintegy 13 fő vett részt a Felvidékről, és hozzávetőlegesen 5 fő Kárpátaljáról. (A résztvevők pontos regisztrációs lapja a Főosztályon megtalálható.)

A résztvevőket Dr. Budai Gyula államtitkár és Tóth Katalin helyettes államtitkár köszöntötte, majd Dr. Szabó Balázs főosztályvezető ismertette a Darányi Ignác Tervet, és a Főosztályának a Kárpát-medencei együttműködésben megfogalmazott feladatait.

Ezt követte a kárpátaljai vendégek bemutatkozása. Hidi László a Pro Agrikultúra Kárpática vezetője ismertette Ukrajna mezőgazdasági potenciálját, ezen belül Kárpátalja lehetőségeit, különös tekintettel a zöldség- (uborka) és gyümölcstermesztésre. Gál István a szervezet igazgatója a kárpátaljai gazdák összefogásának a fontosságára hívta fel a figyelmet. Szólt a szakismeret, az oktatási programok fontosságáról és egy, a gazdálkodást segítő szociális hitelprogram bevezetésének fontosságáról. Ő is és Virág László a Kárpátaljai Magyar Szövetség képviselője hangsúlyosan szólt arról, hogy a kárpátaljai magyar tulajdonú földeket meg kell menteni a Kárpátokon túlról érkező kijevi és moszkvai befektetőktől, bankároktól, akik egyre több eddig magyar tulajdonban lévő földet vásárolnak fel. Felhívták a figyelmet, hogy fontos lenne, hogy magyarországi befektetők is jelentkezzenek földvásárlókként. A kárpátaljai vendégek szóltak a szövetkezetek létrehozásának a fontosságáról, melyeket elsősorban családi szövetkezetek formájában kívánnák létrehozni, hozzájuk csatlakozó feldolgozóiparral.

A felvidéki küldöttséget Farkas Iván a Magyar Közösség Pártjának alelnöke vezette, aki bemutatta 12 fős delegációját. Farkas Iván ismertette a szlovákiai felvidéki mezőgazdaság helyzetét. Elmondta, hogy Szlovákia húsz évvel ezelőtt önellátó volt élelmiszerből, most annak 45%-át tudják biztosítani. Az elmúlt húsz év alatt Dél-Szlovákia (főleg magyarlakta területek) Szlovákia leggazdagabb régiójából a legszegényebb lett.

A delegáció tagjai közül hozzászólt prof. Miklós László, aki nyolc évig volt Szlovákia környezetvédelmi minisztere. Ismertette a környezetvédelem, vízgazdálkodás és vidékfejlesztés jelenlegi helyzetét. Ő is kiemelte, hogy az üzletekben a hazai, szlovákiai élelmiszer aránya 30-35%-ra csökkent. Kifogásolta, hogy a környezetvédelem területén jelenleg nem történik semmi, a vízgazdálkodás területén – bár bőséges felszíni és felszín alatti vízforrásokkal rendelkeznek – a szükséges vízmennyiség gyakran nem jut el a gazdákhoz, mert a víz biztosítása nem állami kézben van, hanem különböző vízgazdálkodási társaságok rendelkeznek felette. A vidékfejlesztés területén szólt arról, hogy jelentősen csökken a falusi turizmus iránti igény.

Hozzászólt még Leba László állatorvos és Tuba Lajos a somorjai vidékfejlesztési ügynökség vezetője. (Aki különben végzettségét tekintve geológus.)

A magyar résztvevők bemutatkozását Horváth József, az Orosházi Gazdakör elnöke kezdte, aki beszámolt az előző napi orosházi gazdaköri konferenciáról, melyen Dr. Fazekas Sándor miniszter mellett Jakab István, a MAGOSZ elnöke is felszólalt.

Magyar Ferenc a Pro Agrikultúra Harigae alapítvány igazgatója ismertette az alapítvány oktatási tevékenységét, a Székelyföldi Agrárinnovációs Központ létrehozását. Szólt arról, hogy elindították a székelyföldi adatbázis- és problématérkép elkészítését.

Szépe Ferenc a Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának vezetője a főosztálya tevékenységét ismertette.

Ezt követően Dr. Solti Gábor, a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének elnöke bemutatta a Szövetséget, ismertette az eddigi tevékenységüket. Szólt arról, hogy a rendezvényre meghívást kapott Molnár Zsolt úr is, a Szövetség kárpátaljai alelnöke, aki mint a verbőci református gyülekezet tiszteletese, a reformáció ünnepével kapcsolatos teendői miatt nem tudott eljönni. (A kárpátaljai küldöttség egyik tagja éppen verbőcről érkezett, aki jelezte, hogy hazaérkezése után beszámol a kerekasztalról Molnár Zsolt alelnök úrnak.)

A Szövetség tevékenységének bemutatását dr. Palik László a felvidéki alelnök folytatta, aki ismertette a zselizi biogazdaságát.

Radeczky István és Kiss Ágnes (NAKVI) a Minisztérium háttérintézményének az oktatási és szaktanácsadási tevékenységét ismertette, Petőházi Tamás a Gabonatermesztők Szövetségének titkára a szövetségük munkájáról számolt be.

Brazsil Dávid a Hegyközségek Tanácsának munkatársa a magyarországi bortermelésről, a hegyközségek és a borlovagrendek tevékenységéről tartott rövid, de nagyon átfogó előadást.

Utolsó hozzászólóként Bódis László az Agrofórum szerkesztőbizottság vezetője a szaklapjukat mutatta be, és osztott ki példányokat a résztvevőknek.

A zárszóban Dr. Torda Márta főosztályvezető-helyettes asszony elmondta, hogy a kerekasztal beszélgetések sora a horvátországi, szlovéniai és burgenlandi gazdák részvételével folytatódik.