2017. november 20. hétfõ

Stratégiai Partnerségi Megállapodás a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Szövetség között

2012. október 9. kedd

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium 18 társadalmi szervezettel, köztük a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségével. A dokumentumokat Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át a szervezetek képviselőinek Budapesten.

A tárcavezető a megállapodások jelentőségét méltatva üdvözlőbeszédében elmondta, a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az érintett szakmai és civil szervezetek együttgondolkodása szorosabbá válik. Elsősorban a jogszabályok előkészítésében, továbbá az átfogó programok megalkotásában és a stratégiai dokumentumok kidolgozásában van tere az együttműködésnek.

hir-2012-10-09.jpg

Fotó: Mőcsényi Miklós

A miniszter az együttműködés alapjának a hatékony és kölcsönös információcserét, valamint a rendszeres konzultációt tartotta.

Fazekas Sándor rámutatott, a minisztérium által folytatott politika egyik központi eleme a fejlesztések segítése. Főként olyan innovatív elképzelések megvalósítását kívánja a tárca támogatni, amelyek a munkahely-teremtést állítják középpontba. Jelentős eredményének tartotta a tárcavezető, hogy tavaly 11 ezerrel nőtt az agráriumban foglalkoztatottak száma.

A tárcavezető agrárpolitikai sikernek nevezte, hogy a múlt évben elindult a földhasznosítási program, továbbá a tanyaprogram, és ide sorolta azt is, hogy az idén az Országgyűlés elé kerülhet az új földtörvény-javaslat, amely a családi gazdaságok megerősítését szolgálja.

A minisztertől stratégiai partnerségi megállapodást vett át a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége, Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége, Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, Magyar Település és Területfejlesztők Szövetsége, FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Baromfi Termék Tanács, Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság, Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége, Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség (FAGOSZ), Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), Magyar Pékszövetség, Országos Magyar Vadászati Védegylet, Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége, Országos Roma Önkormányzat.