2017. szeptember 22. péntek

Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Dr. Tóthfalussy-Veress Éva

2014. június 4. szerda

Dr. Tóthfalussy Veress Éva nyugalmazott biológus az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, magas színvonalú egyetemi oktatói tevékenysége, a tudomány népszerűsítése és a romániai ökogazdálkodás megteremtése érdekében végzett munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége és a Sárközy Péter Alapítvány ezúton is gratulál a rangos kitüntetéshez!

A kitüntetetteket és a Ferences rendi kolostor refektóriumában megtartott ünnepségre érkezett vendégeket Magdó János főkonzul köszöntötte, és elmondta, hogy a négy kitüntetés odaítéléséről már márciusban döntött Áder János államelnök, majd a Himnusz eléneklése után Magdó felolvasta az idevágó elnöki határozatot. A kitüntetetteket Egyed Emese, Németh Júlia, Csávossy György illetve Gutmann Szabolcs laudálta.

Dr. Tóthfalussy Veress Éva nyugalmazott biológus az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, magas színvonalú egyetemi oktatói tevékenysége, a tudomány népszerűsítése és a romániai ökogazdálkodás megteremtése érdekében végzett munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült.

Tthfalussy-Veress_va_kitntetse_1.jpg

Fotó: Rohonyi D. Iván (szabadsag.ro)

Tthfalussy-Veress_va_kitntetse_2.JPG

Fotó: Kustán Magyari Attila (Új magyar szó online)

 

LAUDÁCIÓ

Dr. T. Veress Éva kitüntetése alkalmából

Tisztelt Ünnepelt, tisztelt Főkonzul Úr, tisztelt vendégek és barátok! Hölgyeim és Uraim!

 

Azt akit ma az anyaország méltó módon kitüntet nem könnyű megfelelően méltatni úgy, hogy egy teljes értékű kép alakuljon ki egy végtelenül gazdag tudományos tevékenységről.

T. Veress Éva az indítást a szülői házból kapta. Nagyapja a Nagyenyedi Gyümölcsészeti Egylet ügyvezetője volt, édesapja, a neves Veress István professzor a Kolozsvári Agrártudományi Intézet (ma Agráregyetem) tanszékvezetője, nemzedékeket nevelt szakmaszeretetre és így T. Veress Éva már a génjeiben hordozta a kertészethez elkötelezettségét, amely valódi szenvedéllyé nőtte ki magát.

A munka, a hit és a becsület hármasságát édesapjától örökölte. Nagyenyeden született 1939. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén és ez már önmagában is gondolattársításokat ébreszt. Gyerekkorát Csombordon töltötte, ahol édesapja a Téli Gazdasági Iskola tanára, nevelője, gazdaságvezetője és igazgatóhelyettese, majd az iskolák államosítása után a Csombordi Szőlészeti Szakiskola első igazgatója volt. Évának Csombordon első tanítója Fülöp István volt, a   a szakiskola későbbi aligazgatója. Fülöp István a kis Évára a falu rendezvényein versmondást is bízott Éva a boldog csombordi évekre mindig meghatottan és hálával emlékszik vissza: ,,Azt hogy az életben a kemény és pontos munkához szoktam, igényes családomon kívül  a Csombordon eltöltött éveknek és Nagy Endrének, a gazdasági iskola igazgatójának köszönhetem.”

Amikor 1949-ben Veress Istvánt meghívták a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetem magyar karának zöldségtermesztési tanszékére, Éva tízéves volt és a harmadik osztályt végezte.  A csombordi három szép iskolai év után a negyediket már Kolozsváron folytatta a Kismester utcai általános iskolába járt, majd a 3. számú leánylíceumban végezte el a középiskolát kitűnő eredménnyel.

Pályaválasztása több lehetőség mérlegelése után történt, végül a Bólyai Egyetem természetrajz-kémia szakát választotta, ahova a felvételi alapján elsőnek jutott be.  Az egyetem elvégzése után néhány hónapig Harasztoson volt tanár, majd bekerült a Babeș-Bólyai Egyetem fizikai karára, ahol 1961-től 1969-ig laboránsként dolgozott, majd 1969-től 1976-ig biológus volt a kar ultrahangokkal foglalkozó laboratóriumában. Itt egy feltalálói szabadalma is született a zöldségek minősége és mennyisége növekedésére kidolgozott módszere alapján. Később két újítást végzett, egyik az ultrahang intenzitásának mérésével, a másik a terápiai generátorral kapcsolatos. Doktori disszertációját 1973-ban védte meg Pora professzornál. Ennek címe: Az ultrahang hatása a gerinces állatok eritrocitáira.

1976-tól főkutató, majd 1995-től egyetemi tanár, a biológia-geológia kar docense. T. Veress Éva kutatóként és oktatóként több mint 60 évet dolgozott az egyetemen (az utolsó 8 évben mint óraadó), lényegében ezt tartja ma is élete főmunkájának.

Kutatómunkájának egyik csúcsteljesítménye, hogy 1978-ban felkérték a Visegrádon megrendezett UBIOMED (Ultrahang a biológiában és orvostudományban) című konferencia egyik szekciójának az elnökletére.

Kutatómunkájának köszönhetően négy alkalommal dolgozott vendégprofesszorként Magyarországon 1991, 1995, 1997 és 1998-ban, kétszer a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen továbbá a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, ahol a biokertészet adott elő, előadásokat tartott a mérnök-továbbképzőn, valamint a Debreceni Növényvédelmi Fórumon az allelopátia és az ökológiai növényvédelem tárgyköréből.

Az ökológiai kertészet népszerűsítése T. Veress Éva jelentős tevékenysége volt. A biokertészetet még 198O-ban édesapja kertjében ismerte meg.  Itt gyakoroltak az egyetemi hallgatók, s így született meg számos általuk írt államvizsga dolgozat. Első vendégprofesszori megbízására férje, Tóthfalussy Béla, a Kolozsvári Rádió munkatársa is elkísérte. Együtt mentek el a Közép-európai Környezetvédelmi Központba, ahol bejegyeztették a hazai Bioklubot. A Közép-európai Központ felkérésére T. Veress Éva elkészítette Románia mezőgazdaságának múltja jelene című tanulmányt angol nyelven és felvették a kapcsolatot a Magyar Biokultúra Egyesülettel , mellyel ezután számos közös rendezvényt szerveztek.

1995-ben előbb Németországban, majd Svájcban vett részt kéthetes szakmai kirándulásokon és képzésben, melyeknek tapasztalatát itthon gyümölcsöztette. 2000 után a Magyar Biokultúra Egyesületet átszervezése után a Sárközy Péter Alapítvány tevékenységéhez csatlakozva kapta meg a Sárközy Péter emlékérmet és díjat. A Bioterra konferenciákon 1997 és 2013 között rendszeresen részt vett. Munkásságáért a Bioterratól dícsérő oklevelet kapott, továbbá a Nyárádszeredai Egyetem, a múlt évben, az oktatásnak nyújtott támogatását ugyancsak dicsérő oklevéllel köszönte meg.

1991-ben Budapestről hazajövet elmondta édesapjának és Pap István professzornak, hogy egy civil szervezetet szeretnének létrehozni és az ő tanácsukra született meg a Kertbarátok Egyesülete. Ennek tiszteletbeli elnöke Veress István, ügyvezető elnöke Tóthfalussy Béla lett. T. Veress Éva pedig 20 év óta a Bioklub elnöke. A Kertbarátok Egyesülete számos elméleti előadás mellett gyakorlati bemutatókat is tartott és így a tagok maguk is biokertészek lettek. Említésre méltó, hogy az egyesület egy igen népszerű folyóiratot, a Kertbarátok Lapját is kiadta.

Dr. T. Veress Éva tagja az Erdélyi Múzeum Egyesületnek, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak, a Magyar Ultrahang Társaság, a Kolozsvár Társaság, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének és 2000 dec. 6 óta köztestületi tagja a Magyar Tudományos Akadémiának.

Számos folyóiratban közölt cikkeket, szerkesztőbizottsági tagja az Erdélyi Gazda folyóiratnak, melyben a Biológiai Kiskert rovatban közli írásait.

Dr. T. Veress Évának az alábbi könyvei jelentek meg:

Ultrahang a biológiában (Kolozsvár, 1973)

Környezetvédelem és mezőgazdaság (Bukarest, 1974)

Ultrahang az orvostudományban és a biológiában (társszerzőkkel, 1984)

Ultrahang a biológiában és az orvostudományban (társszerző Fodor Ferenc, Bukarest, 1985) )

T. Veress Éva eddigi gazdag életműve az erdélyi magyar tudományos értelmiség rangját bizonyítja, annak hozzájárulását az egyetemes tudományhoz.

A közös csombordi gyökerekből kisarjadt barátságunkra hivatkozva idézem itt befejezésül Éva szavait: ,, Amit az ember akar, azt tűzön vízen át keresztül viszi.”

Isten éltessen Éva, további sikereket kívánok Neked tisztelettel és szeretettel

                                                                                                       

 2014. június 3.                                                                                                      Dr. Csávossy György

 

 

Bakó Botond: Apai életnyomokon. Tóthfalussyné dr. Veress Éva 70 éves

/Az életrajz a Művelődés c. kolozsvári közművelődési folyóiratban jelent meg./

Ve­ress Évát több, mint fél év­szá­zad­dal ezelőtt Ko­lozs­vá­ron a sé­ta­té­ri sta­di­on­ban Boldis Lász­ló at­lé­ti­kai is­ko­lá­já­ban is­mer­tem meg. Ma­gas­ug­ró volt, gyak­ran meg­cso­dál­tam, amint ki­tar­tó­an gya­ko­rol a ma­gas­ság meg­hó­dí­tá­sá­ért. Ez a po­zi­tív vo­ná­sa sa­ját­ja ma­radt, később, a szel­le­mi mun­ka csú­csa­i­nak az átugrásakor is. Az egye­te­mi évek alatt, még a ré­gi Bo­lya­in, ők vol­tak szá­munk­ra a na­gyobb év­fo­lyam, akik­re fel­néz­tünk. Ve­lük együtt mi is ben­ne él­tünk, ab­ban a szel­lem­ben, ami­ről, ak­kor nem is sej­tet­tük, hogy mennyi­re vé­gig­kí­sér ben­nün­ket élet­pá­lyán­kon.

Később Enyeden Hor­váth Zol­tán vendégszerető há­zá­ban meg­is­mer­tem édes­ap­ját, Ve­ress Ist­vánt. Mind­ket­ten Beth­len-kol­lé­gi­u­mi vén­di­á­kok vol­tak, és sok­szor em­lé­kez­tek együtt a kö­zép­is­ko­lás múlt­ra.

1990 után Évá­val új­ra ta­lál­koz­tunk Nagyenyeden és Ko­lozs­vá­ron is. A gye­rek­ko­ri ba­rá­ti kap­cso­lat új­já­é­ledt.

Csombordi gyer­mek­kor

Ami­kor Éva életéről, mun­ká­já­ról me­sélt, az a be­nyo­má­som ala­kult ki, hogy édes­ap­ja egyé­ni­sé­ge, hi­va­tá­sa, enyedi, csombordi éle­tük, a kis­gye­rek­kor meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet töl­tött be. Ve­ress Ist­ván Nagyenyedet és vi­dé­két tar­tot­ta szülőföldjének, an­nak el­le­né­re, hogy hosszú, tar­tal­mas éle­te na­gyob­bik ré­szé­ben csa­lád­já­val együtt Ko­lozs­vá­ron élt. Nagy­enyedi éveiről ír­ja: „Há­lás va­gyok az Úr­is­ten­nek, hogy en­gem ide te­rem­tett a vi­lág közepére“, ugyan­is az enyediek köz­ked­velt da­la sze­rint: „gye­re ba­bám Enyedre, itt a vi­lág közepe“. Nem vé­let­len az enyedi kötődés, hi­szen Éva apai nagy­szü­lei is nagyenyediek vol­tak. Itt vált csa­lá­di vo­nás­sá a ter­mé­szet­sze­re­tet, amely a csa­lád késsőbbi éve­it is átitatta.

Ter­mé­sze­tes, hogy a kör­nye­zet és az em­be­ri ke­ret, amely­ben a csa­lád élt, Év­ára is ha­tott. Édes­ap­ja sű­rű hi­va­tás­be­li el­fog­lalt­sá­ga el­le­né­re szí­ve­sen fog­lal­ko­zott le­á­nya­i­val. Éva alig más­fél éves votl, ami­kor édes­ap­ja ki­rán­dul­ni vit­te. Előfordult, hogy a há­ti­zsák­já­ban ci­pel­te ma­gá­val. Eze­ken az uta­kon is­mer­te meg a kis­lány a vad­vi­rá­go­kat, ta­lán legelső volt a ta­va­szi hé­rics, amely­nek a la­tin ne­vét is (Adonis vernalis) meg­ta­nul­ta. Ezt kö­vet­te a töb­bi nö­vény a gyor­san ki­ala­ku­ló faj­is­me­ret hosszú lis­tá­ján. Gyak­ran el­lá­to­gat­tak a Ba­gói tó­hoz, ame­lyik egyik ked­venc tú­ra­cél­pont­juk volt. Az erdőktől kör­be­vett „fe­ne­ket­len tó“ nem­csak bo­ta­ni­ka­i­lag, ha­nem va­dász szem­pont­ból is ér­de­kes hely­szín­nek bi­zo­nyult. Édes­ap­ja gyak­ran élt is va­dász szen­ve­dé­lyé­nek. A ter­mé­szet­já­rás köz­ben meg­élt ka­lan­dok Évá­ban kitörölhetelen nyo­mo­kat hagy­tak. Egy­szer az Urak fá­ja fe­lé me­net kis­sé le­ma­radt, és egy őzbak csör­te­tés köz­ben majd­nem le­ver­te a lá­bá­ról, meg­szep­pent az ijedség­től, de édes­ap­ja ha­mar meg­vi­gasz­tal­ta.

A csa­lád­ra később is oly­annyi­ra jellemző ker­tész­ke­dé­si haj­lam ki­ala­ku­lá­sa, a nagyszülők ko­rá­ba nyú­lik vissza. Apai nyagyapja, id. Ve­ress Ist­ván egy 10 hek­tá­ros gyü­möl­csöst bé­relt a nagyenyedi Gyü­mölcsészeti Egylettől, de a szép­szá­mú csa­lád szá­má­ra nem­csak gyü­möl­csöt, ha­nem zöld­sé­ge­ket is ter­mesz­tett. A nagy­ma­má­val együtt ta­ní­tó­ként in­dul­tak az élet­be, majd a nagy­apa el­vé­gez­te a ze­ne­kon­zer­va­tó­ri­u­mot, és hang­sze­res ze­nét ta­ní­tott a Beth­len Kol­lé­gi­um tanítóképzőjében. Főállásban a gya­kor­ló­is­ko­lát igaz­gat­ta, köz­ben gon­doz­ta a ker­tet is. Sok ze­nei ren­dez­vény szervezője volt, és test­vé­ré­vel, Ve­ress Gá­bor­ral ők vol­tak ak­ko­ri­ban a kol­lé­gi­u­mi ze­nei élet moz­ga­tó­ru­gói. Éva te­hát elődjei ré­vén kap­cso­ló­dik a hír­ne­ves ősi is­ko­la tör­té­ne­té­hez. A csa­lá­di kró­ni­ká­ban a ker­té­szet pár­hu­za­mo­san sze­re­pel az em­ber­ne­ve­lés ne­mes ha­gyo­má­nya­i­val. An­nál is in­kább, mert há­rom leg­kö­ze­leb­bi hoz­zá­tar­to­zó­ja: édes­­ap­ja, anyai nagy­ap­ja, az­az Nagy Bé­la és apai nagy­ap­ja, Ve­ress Ist­ván a csombordi fe­le­ke­ze­ti is­ko­lá­ba ta­ní­tot­tak.

Első ta­ní­tó­ja Csombordon Fü­löp Ist­ván volt. Pis­ta bá­csi az ak­tív ta­ní­tók so­rá­ba tar­to­zott, ka­rá­cso­nyi ün­nep­sé­get, fo­nót szer­ve­zett a fa­lu­si nép­nek, a kis Éva is sze­rep­hez ju­tott, ugyan­is ő ol­vas­ta fel a gyer­mek­ver­se­ket. Nyá­ron a ta­ní­tó bá­csi­val Bodokra men­tek vo­nat­tal, ahol a hí­res bodoki rét vi­rág­zó il­la­tá­ra a mai na­pig em­lék­szik. „Hogy­ne em­lé­kez­nék éle­tem első vo­na­tos ki­ruc­ca­ná­sá­ra. Fe­lejt­he­tet­len em­lék volt szá­mom­ra! Ahogy ro­bo­gott ve­lünk a vo­nat, a ten­ger­nyi Olt, a bor­víz­for­rás, a bodoki ház, mind-mind ele­ve­nen él az em­lé­ke­ze­tem­ben.” Az 1946-os szá­raz­ság ide­jén a csombordiak egy év­re nélkülöző szé­kely gye­re­ke­ket fo­gad­tak. A Ve­ress csa­lád­nál is la­kott két fiú, Já­nos és Nán­dor. A gye­rek­lét­szám nö­ve­ke­dé­sé­vel a négy­osz­tá­lyos is­ko­la így egykettőre hét­osz­tá­lyos­sá vál­to­zott. Később Éva a csombordi mezőgazdasági is­ko­la arany­kor­sza­ká­ról írt cik­ké­ben em­­lé­­ke­zik első osz­tá­lyos ta­ní­tó­já­ról, Pis­ta bá­csi­ról. Ta­kács Il­di­kó új­ság­írót idé­zi: „Fü­löp Ist­ván­ról el­mond­ha­tó, hogy az lett, ami­re szü­le­tett: a kö­zös­ség szervezője, nevelője. Sze­ret­te a fi­a­ta­lo­kat, tisz­tel­te a kö­zös­sé­get, és Pis­ta bá­csi­ként fo­ga­lom­má vált Er­dély­ben. Hogy mi­ként élt di­ák­jai szí­vé­ben, azt leg­job­ban a di­ák­nó­ta pél­dáz­za: „Csombord volt a szü­lő­hazám, ott ne­velt Pis­ta apám”. Jó­val később, idős ko­ruk­ban, Fü­löp Ist­ván, Évá­hoz fűződő kap­cso­la­ta ba­rát­ság­gá ne­me­sült.

Éva éle­té­nek első sza­ka­szá­hoz szo­ro­san kap­cso­ló­dik egy má­sik je­les sze­mé­lyi­ség, Nagy End­re, a Beth­len Kol­lé­gi­um Té­li Gaz­da­sá­gi Is­ko­lá­já­nak a későbbi Csom­bordi Mezőgazdasági Szakközépiskola első igaz­ga­tó­ja. Éva édes­ap­já­val társszerzőként Nagy End­re, a sok­ol­da­lú szak­ok­ta­tó cí­mű cik­ké­ben em­lé­ke­zik meg End­re bá­csi­ról: „Mit je­len­tett szá­mom­ra End­re bá­csi kö­ze­lé­ben él­ni? Gond­ta­lan és bol­dog gyer­mek­ko­rom meg­ha­tá­ro­zó egyé­ni­sé­ge volt. Ott lak­tunk az is­ko­la ud­va­rán End­re bá­csi­ék tőszomszédságában, na­pon­ta lát­tuk egy­mást és gyak­ran be­szél­get­tünk. Később is vissza-vissza­tér­tek Csombordra. Ho­gyan em­lék­szik később gyer­mek­ként, majd serdülőként ezek­re az évek­re? „Kö­zös ki­ruc­ca­ná­sok, a csombordi szőlőbe, rend­sze­rint End­re bá­csi­ék­kal együtt, fürdő­zések a Ma­ros­ban, majd hosszú sé­ták a park­ban, mind-mind hoz­zá­tar­toz­tak a csombordi nyá­ri és őszi napokhoz.“ Bar­tók Ár­pád­dal, édes­ap­ja va­dász kol­le­gá­já­val is so­kat ki­rán­dul­tak együtt. Me­zei Sándorné Ju­lis­ka is mély nyo­mott ha­gyott éle­té­ben, kü­lö­nö­sen iro­dal­mi fel­ol­va­só es­té­i­vel. Éle­te első sze­rep­lé­se is egy csombordi köz­művelődési ese­mény­hez kapcso­lódik, ami­kor öt­éves ko­rá­ban ver­set sza­valt. „Azt, hogy az élet­ben a ke­mény és pon­tos mun­ká­hoz szok­tam, igé­nyes csa­lá­do­mon kí­vül a Csombordon töl­tött évek­nek és End­re bá­csi­nak kö­szön­he­tem. Sok szép és ked­ves em­lék fűz eh­hez a hely­hez, amely nem­csak a szülőföldet je­len­tet­te szá­mom­ra, de aho­va bár­mi­kor szí­ve­sen té­rek vissza, ahol min­dig ott­hon érez­tem ma­gam.”

Ta­nu­ló évek

Ami­kor Ve­ress Ist­vánt meg­hív­ták a ko­lozs­vá­ri mezőgazdasági főiskolára a ma­gyar kar zöld­ség­ter­mesz­té­si tan­szé­ké­re, Éva tíz­éves volt, és a har­ma­dik osz­tályt vé­gez­te. 1949-es ko­lozs­vá­ri át­köl­tö­zé­sük után a hely­szín vál­to­zott ugyan, de a csa­lád élet­mód­ja ter­mé­szet­sze­re­te­te a ré­gi ma­radt. A növekedő, serdülő kis­lány szá­má­ra em­lé­ke­ze­te­sek ma­rad­tak az édes­ap­já­val meg­ej­tett ta­va­szi sza­lon­ka­le­sek, va­la­mint a nagy­sze­rű té­li tú­rák. Éva el­be­szé­lé­sei alap­ján mind az enyedi, mind a ko­lozs­vá­ri tú­rák meg­edzet­ték, csi­szol­ták aka­rat­ere­jét, fel­ké­szí­tet­ték az élet későbbi, iga­zi pofonai el­vi­se­lé­sé­hez.

A csombordi há­rom szép is­ko­lai év után a ne­gye­di­ket már Ko­lozs­vá­ron a lu­the­rá­nus is­ko­lá­ban foly­tat­ta. Ötödiktől a Kis­mes­ter ut­cai ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ba járt, ahol Orosz Gá­bor volt az igaz­ga­tó, és aki­nek le­á­nya­i­val, Ka­ti­val és Jut­ká­val ép­pen nem­ré­gi­ben újí­tot­ták fel a kap­cso­la­tot, ré­gi is­ko­la­tár­sa, Balló Mar­git köz­ve­tí­té­sé­vel. He­te­dik­ben az ún. ab­szol­vá­ló vizs­gát kitűnő ered­ménnyel zár­ta, majd a 3. szá­mú le­ány­lí­ce­um­ban vé­gez­te el a kö­zép­is­ko­lát. Dé­vai ne­vű ma­gyarszakos tanárnőjére jól em­lék­szik, mert ne­ki kö­szön­he­ti, hogy az írás később fon­tos hi­va­tá­sá­vá vált éle­té­nek. Ku­lin ne­vű sporttanárnője ko­sa­raz­ni ta­ní­tot­ta, majd egy al­ka­lom­mal, ami­kor kö­zép­is­ko­lás at­lé­ti­ka-ver­senyt ren­dez­tek, őt is ki­vá­lasz­tot­ták, így ke­rült a Boldis Lász­ló és Tóth Er­zsé­bet ve­zet­te sport­is­ko­lá­ba. Az it­te­ni jó kö­zös­sé­gi szel­lem­ben is­mer­ke­dett meg későbbi első fér­jé­vel, Krézsek Vil­mos­sal. Új­év­kor fa­li­új­sá­got ké­szí­tett, ami első szer­kesz­tői mun­ká­ja volt, és eb­ben min­den­ki ka­pott egy ta­lá­ló, test­re­szabott jó­kí­ván­sá­got. Nem­rég meg­ta­lál­ta a ked­ves ré­gi al­ko­tást, amely­nek két év­fo­lya­ma je­lent meg, és egyik pél­dá­nyát Boldis ta­nár úr hosszú ide­ig őrizte. A 16. szü­le­tés­nap­ját két­szer ün­ne­pel­te: első al­ka­lom­mal, ami­kor csombordi szál­lás­hely­ük­re a ta­ná­ri kart is meg­hív­ták; má­sod­szor a csombordi pin­cé­ben, ahol meg­is­mer­ke­dett Csávos­sy Györggyel, aki cso­dá­la­tos ope­ra­ári­á­kat éne­kelt. Mint később be­val­lot­ta, ez volt éle­té­nek leg­szebb szü­le­tés­na­pi aján­dé­ka.

Az apai élet­nyo­mok a pá­lya­vá­lasz­tás­ban és a fo­ko­za­to­san ki­ala­ku­ló hi­va­tás­tu­dat­ban is fellelhetők. Először or­vos­nak ké­szült, majd el­ha­tá­roz­ta, hogy ker­tész­mér­nök lesz, vé­gül a bi­o­ló­gi­á­nál kö­tött ki. A kö­zép­is­ko­lai ta­nul­má­nyok után a Bo­lyai Egye­tem ter­mé­szet­rajz–ké­mia sza­kát vá­lasz­tot­ta, aho­va a fel­vé­te­li alap­ján elsőnek ju­tott be, majd a Babeş és a Bo­lyai egye­te­mek erőszakos egye­sí­té­se után 1960-ban évfo­lyamelsőként vé­gez­te el az ak­kor már össze­vont bi­o­ló­gia–föld­rajz sza­kot. Egyik év­fo­lyam­tár­sa, Ma­da­ras Il­di­kó így em­lék­szik vissza rá: „Vé­gig kitűnő ered­mé­nyek­kel vég­zett, kü­lö­nö­sen a bi­o­ló­gia tár­gyak iránt von­zó­dott, kel­le­mes, sze­rény és szép le­ány volt”. Ugyan­ab­ban az év­ben, kezdő ta­nár­ként Ha­rasz­to­son, az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban ta­nár­ko­dott. Át­él­te a kezdő ta­ná­ri pá­lya örö­me­it és ke­ser­ve­it. A ten­ger­nyi sár nyil­ván szo­kat­lan volt a vá­ro­si élet­hez szo­kott fi­a­tal tanárnőnek, de ha rö­vid időre is, meg­ta­lál­ta a kul­csot a fa­lu if­jú­sá­ga, a gye­re­kek fe­lé: Petőfi ün­nep­sé­get ké­szí­tett elő és ál­lí­tott szín­pad­ra. Rö­vid ta­nár­ko­dá­sa vé­gén szé­pen bú­csúz­tat­ták, mint később el­me­sél­te: „egy sze­kér ibo­lyát kap­tam tőlük és éj­je­li ze­nét, amit a he­lyi kol­le­gák iri­gyel­tek is egy ki­csit, hi­szen őket nem ér­te ilyen meg­tisz­tel­te­tés”.

 A tu­do­mány út­ja­in

1961-től 1969-ig la­bo­ráns­ként dol­go­zott a Babeş–Bolyai Tu­do­mány­egye­tem fi­zi­ka ka­rán, majd 1969-től 1976-ig bi­o­ló­gus volt a kar ult­ra­hang­ok­kal fog­la­ko­zó la­bo­ra­tó­ri­u­má­ban. Itt egy fel­ta­lá­lói sza­ba­dal­ma is szü­le­tett a zöld­sé­gek minőségi és mennyi­sé­gi nö­ve­ke­dé­sé­re ki­dol­go­zott mód­sze­re alap­ján. Később két újí­tást vég­zett, egyik az ult­ra­hang in­ten­zi­tá­sá­nak a mé­ré­sé­vel, má­sik a te­rá­pi­ás ge­ne­rá­tor­ral kap­cso­la­tos. 1976-tól főkutató, majd 1995-től egye­te­mi ta­nár, a bi­o­ló­gia–geo­ló­gia kar do­cen­se. Ve­ress Éva ku­ta­tó­ként és ok­ta­tó­ként 49 évet dol­go­zott az egye­te­men, ahol két igen ne­héz tan­tár­gyat ok­ta­tott, a bio­fi­zi­kát és a bio­ké­mi­át. Ezt tart­ja fő mun­ká­já­nak, ami lé­nye­gé­ben ki­töl­töt­te egész éle­tét.

Jelentős sze­re­pet ját­szot­tak te­vé­keny­sé­gé­ben az egye­tem utá­ni ta­nul­má­nyok. Több mint húsz al­ka­lom­mal vett részt rö­vi­debb-hosszabb, né­hány nap­tól egy-két hó­na­pig terjedő ta­nul­mány­uta­kon. Első tudomány­népszerűsítő cik­ke a Ko­runk­ban je­lent meg az ult­ra­hang­ok bi­o­ló­gi­ai hasz­no­sí­tá­sá­ról. Az 1990-es évek ele­jén Ba­jor An­dor ja­vas­la­tá­ra több mint száz cik­ket írt a ka­to­li­kus csa­lá­di lap­ba. 1971 és 1998 kö­zött szim­pó­zi­u­mok, nyá­ri in­ten­zív tan­fo­lyam­ok, nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­ák, ösz­tön­dí­jas ku­ta­tá­sok, to­vább­kép­zé­sek ak­tív részvevője volt. Ilyen cél­ból járt töb­bek kö­zött Pé­csett, Bu­da­pes­ten a Sem­mel­we­is Egye­te­men, Sze­ge­den, Deb­re­cen­ben, Gödöllőn, Westerwaldban (Né­met­or­szág), Zü­rich­ben. Dok­to­ri dol­go­za­tát 1969 és 1973 kö­zött ké­szí­tet­te el E. A. Po­ra aka­dé­mi­kus ve­ze­té­sé­vel.

Az ult­ra­hang­ok ta­nul­má­nyo­zá­sá­val és bi­o­ló­gi­ai al­kal­ma­zá­sá­val Ve­ress Éva érin­ti a bio­fi­zi­ka, a bi­o­ló­gia és a fi­zi­ka kö­zöt­ti ha­tár­te­rü­le­te­ket, és itt jelentőset al­ko­tott. Ezt bi­zo­nyít­ják meg­je­lent köny­ve­i­nek té­mái: Ult­ra­hang a bi­o­ló­gi­á­ban (Da­cia Könyv­ki­adó, Ko­lozs­vár, 1973), Kör­nye­zet­vé­de­lem és me­ző­gaz­daság (Ceres Könyv­­ki­adó, Bu­ka­rest, 1977), Ultrasaunete în me­di­cină şi biologie (Társszerzők Vasile Vasilescu és Nagy Jó­zsef, Editura Medicală, 1984), Ult­ra­hang­ok a bi­o­ló­gi­á­ban és az or­vos­tu­do­mány­ban (Társszerző Fo­dor Fe­renc, Tu­do­má­nyos és En­cik­lo­pé­di­ai Könyv­ki­adó, Bu­ka­rest, 1985).

Ve­ress Éva több mint száz tu­do­má­nyos pub­li­ká­ció szerzője. Az írá­sok zö­me a Studia Universitatis Babeş–Bolyai cí­mű egye­te­mi tu­do­má­nyos fü­zet­ben je­lent meg. Ku­ta­tá­sa­i­nak, ér­te­ke­zé­se­i­nek alap­­té­má­ja az ult­ra­hang ta­nul­má­nyo­zá­sa, ha­tá­sa a legkülönbözőbb ter­mesz­tett nö­vé­nyek­re (pa­ra­di­csom, sár­ga­ré­pa, re­tek, ubor­ka, bú­za, cu­kor­ré­pa, va­la­mint a Douglas- és a lucfenyő, il­let­ve a je­ge­nye). Ezen­kí­vül vizs­gá­la­ta tár­gyát ké­pez­te az ult­ra­hang­ok ha­tá­sa a Koch-bacilusra, a fe­hér vér­sej­tek­re és a vö­rös vér­sej­tek­re. Jelentősebb mun­ka­tár­sai vol­tak: D. Auslander Dezső, Elena Albu, Nicolae Albu, Tu­dor Porumb és szá­mos di­ák­ja. Az írá­sok ma­gyar, ro­mán, né­met, fran­cia és an­gol nyel­ven je­len­tek meg a különböző fo­lyó­irat­ok­ban. A gya­ko­ri társszerzőség Éva jó kom­mu­ni­ká­ci­ós ké­pes­sé­gé­re és har­mo­ni­kus mun­ka­kap­cso­la­ta­i­ra utal.

Több nem­zet­kö­zi, il­let­ve bel­föl­di tu­do­má­nyos ülés­szak­ra hív­ták meg előadónak, ér­te­ke­zé­sei anya­gát ki­ad­vány­ok­ban kö­zöl­ték. 1979 szep­tem­be­ré­ben Vi­seg­rá­don az ult­ra­hang­ok bi­o­ló­gi­ai, il­let­ve bio­fi­zi­kai ha­tá­sá­ról, 1993 már­ci­u­sá­ban Szol­no­kon az ökotermékek táp­lál­ko­zás élet­ta­ni szerepéről, 1999 de­cem­be­ré­ben pe­dig Bu­da­pes­ten a min­den­na­pi kör­nye­ze­ti mérgeinkről ér­te­ke­zett. Ha­son­ló té­ma­kö­rök­ben tar­tott előadásokat Ko­lozs­vá­ron is. Az 1972 és 1988 kö­zöt­ti időszakban nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­kon el­hang­zott ér­te­ke­zé­sei össze­sen 13, bel­föl­di elő­a­dá­sai pe­dig össze­sen 15 kö­tet­ben je­le­ne­tek meg, mind­eh­hez hoz­zá kell ad­ni még az 1999 és 2009 kö­zött a nö­vény­vé­del­mi fó­ru­mokon és a biogazdálkodók tu­do­má­nyos ér­te­kez­le­te­in el­hang­zott előadáso­kat is.

Hi­va­tás és hob­bi

Rit­kán for­dul elő, hogy va­la­ki­nek a hob­bi­ja oly kö­zel áll­jon a hi­va­tá­sá­hoz, mint Évá­nál. A hi­va­tás­ként gya­ko­rolt bi­o­ló­gi­ai és me­ző­gazdasági tu­do­má­nyos­sá­got, a gye­rek­ko­rá­tól el­sa­já­tí­tott ökoker­té­szet kel­le­mes és hasz­nos idő­töl­tés­ként egé­szí­ti ki. Nem kel­lett tá­vol ke­rül­nie hi­va­tá­sá­tól, hogy ak­tí­van pi­hen­jen, la­zít­son. Adott a kert, ahol min­dig ki­kap­cso­lód­ha­tott, és ahol Bor­dás Sza­bolcs és Só­gor Esz­ter sze­mé­lyé­ben ta­nít­vá­nyai a mai na­pig fel­ke­re­sik, és akik­re na­gyon büsz­ke.

Hol is kezdődött az egész? A vá­lasz itt is az apai szel­lem­ben keresendő, amely a ko­lozs­vá­ri la­ká­suk mel­let­ti min­ta­kert­ben is ér­vé­nye­sült. Éva kis­gyer­mek ko­rá­tól itt ta­nult meg ker­tész­ked­ni. Édes­ap­ja po­zi­tív ne­ve­lé­si el­vei sze­rint le­á­nya­it, Évát és Ju­cit önál­ló mun­ká­ra szok­tat­ta. Sa­ját kis par­cel­lá­kat kap­tak, amit meg­mun­kál­tak, a ki­adott mun­kát az apa min­dig szi­go­rú­an meg­kö­ve­tel­te és ellenőrizte. Ez élet­re szó­ló­an ki­ala­kí­tot­ta kész­sé­gü­ket, és meg­sze­re­tet­te ve­lük a ker­ti mun­kát.

Ör­mény szár­ma­zá­sú anyai nagy­any­já­tól el­sa­já­tí­tot­ta a sa­já­tos ör­mény kony­ha sok­fé­le tit­kát, de át­vet­te édes­ap­ja fran­cia út­já­ról ho­zott re­mek kony­hai fo­gá­sa­it is, pél­dá­ul az íz­le­tes sa­lá­ták ké­szí­té­si mód­ját. Az egész­sé­ges táp­lál­ko­zás meggyőződéses hí­ve és egy­ben terjesztője lett. A Bu­da­pes­ten ki­adott Biokultúra fo­lyó­irat­ban so­ro­za­tot je­len­te­tett meg Nagy­anyám főztje cím­mel. Kert­jü­ket édes­ap­ja még 94 éves ko­rá­ban is fel­ás­ta, 96 éves ko­rá­ban még ki­jött és ta­ná­cso­kat osz­to­ga­tott kertész­kedő le­á­nyá­nak. Éva ma úgy gon­dol­ja, hogy olyan gaz­dag apai ta­pasz­ta­lat hor­do­zó­ja, amely­nek egyik igen fon­tos hely­szí­ne ép­pen a csa­lá­di kert, ahol nem­csak meg­áll­ta a he­lyét, de to­vább is fej­lesz­tet­te az örö­költ tu­dást.

Ve­ress Évát 2004-ben nyug­­dí­jaz­ták, de ez­után is óra­adó ta­ná­ra ma­radt a Babeş–Bolyai Tu­do­mány­egye­tem kör­nye­zet­tu­do­má­nyi sza­ká­nak. To­vább­ra is ak­tív sze­re­pet töl­tött be a mezőgazdasági tu­do­má­nyos­ság­ban és az ökogazdálkodásban. Pá­ter Bé­la, a hí­res ko­lozs­vá­ri bo­ta­ni­kus, gyógy­­nö­vény­ku­ta­tó ha­lá­lá­nak 70. év­for­du­ló­já­ra ren­de­zett tu­do­má­nyos em­lék­ülé­sen előadást tar­tott. A 2008. jú­ni­us 20–22-én a Pá­ter-for­rás­hoz szer­ve­zett ki­rán­du­lás al­kal­má­val be­mu­tat­ta a bo­ta­ni­kus ked­venc gyógy­nö­vé­nye­it. Ez a tú­ra és ta­nul­sá­gai meg­ele­ve­ned­nek né­hány későbbi előadásában is. Ugyan­eb­ben a hó­nap­ban, 24-én előadást tar­tott Piliscsabán a Bio­klub tevékenységéről, be­mu­tat­va a Pá­ter Bé­la ál­tal gyűj­tött és hasz­nált gyógy­nö­vé­nye­ket. Szep­tem­ber 5-én a Sár­kö­zi Pé­ter-díj át­adá­sa al­kal­má­val előadást tar­tott az er­dé­lyi ökogazdálkodásról. No­vem­ber 25-én az Er­dé­lyi Mú­zeum-Egyesület évi tu­do­má­nyos ülés­sza­kán a Tu­do­mány nap­ja al­kal­má­val öko­ló­gi­ai kert­mű­ve­lé­si módszerekről tar­tott előadást. Eb­ben a té­ma­kör­ben nyá­ron két-há­rom rá­dió­adás­ban is sze­re­pel. Több mint 400 tudománynépsze­rű­sítő cikk szerzője. Az Er­dé­lyi Gaz­da fo­lyó­irat szerkesztőjeként sok hasz­nos gya­kor­la­ti tu­dás­sal szol­gál a bio­ker­té­szek­nek.

A szak­má­hoz szo­ro­san kap­cso­ló­dó környezetkímélő gaz­dál­ko­dá­son és írá­son kí­vül hob­bi­ként van je­len Éva éle­té­ben a ki­rán­du­lás, a mo­dern képző­művé­szet irán­ti ra­jon­gás, va­la­mint az iro­da­lom, a szín­ház és a bridzs.

Elismerések

Ve­ress Évának Magyar­or­szá­gon több elismerésben volt része, mint itt­hon. 2007. szep­tem­ber 4-én nagy megtiszteltetés érte, ami­kor Bu­da­pes­ten átvehette a Sárközy Péter Emlékérmet a ko­lozsvári Bioklub megszerve­zésében be­töl­tött szerepéért és a Sárközy Péter szellemi­ségéhez méltón végzett ok­tatói, kutatói és ismeretterjesztő mun­kásságáért. Természetesen ez nem az egyedüli elismerés, ami­vel munkásságát illették. Erről ta­nús­kod­nak a ven­dégprofesszori meg­hí­vások, pél­dá­­ul a bu­da­pes­ti Sem­mel­we­is Or­vostudományi Inté­zet­be (1991. április-május, meghívó: Rontó Györgyi, a Bio­fi­zi­kai Intézet igazgatója), a Deb­re­ce­ni Egye­tem­re (1997 áprilisa, meghívó Gonda István a zöldségtermesztési fa­kultás dékánja) és ugyan­csak Deb­re­cen­be az Agrártudományi Egye­tem­re (1999 februárja, meghívó Kövics György pro­fesszor).

Több kül- és belföldi egyesület tag­ja. Például tag­ja a Bioterra, a Kertbarátok Lap­ja és az Erdélyi Gaz­da folyóiratok munkakö­zös­ségének. Továbbá volt tag­ja a Re­­g­i­­onális Környezetvédelmi Bizott­ságnak (1978–1990) és a testület zajbizottságának (1982–1984, 1984 –1990-ig elnöki minő­ségben), a Ma­­gyar Ult­ra­hang Társaságnak (1982-től), a Ma­gyar Biokultúra Egyesületnek (1978–1990). 1996 óta tag­ja a Ma­gyar Újságírók       Ro­mániai Egyesületének, az Erdélyi Ma­gyar Múzeum-Egyesületnek, 1999 óta az Erdélyi Ma­gyar Műszaki Tu­dományos Társaságnak, 2006 óta a Kolozsvári Társaságnak, 1991-től 2007-ig a Ko­lozs­vári Bioklub elnöke. 2002 óta a Ma­gyar Tu­dományos Aka­dé­mia köztestületi tag­ja.

Érdemoklevelet ka­pott a Ma­gyar Biokultúra Egyesülettől, va­la­mint a Romániai Biogazdál­ko­dók Egyesületétől, hűségoklevéllel ju­tal­maz­ta a Romániai Biogaz­dál­kodók Egyesülete.

 Epilógus

A hét évtizedes élet első sza­kaszában nyílott ki Éva érdeklő­dése a természet iránt. Jó ala­pok­kal in­dul tehát a kin­cses városba, ahol mind­ez kiegészült a közép­iskolai és az egye­te­mi tudással. Ennél is fon­to­sabb volt az a lel­ki többlet, amit szüleitől örökölt. Édesapjától a természetszeretetet, a kemény és igényes munkát, az alaposságot, pontosságot ta­nul­ta meg, édesanyjától pe­dig azt a képességet, hogy amit jónak, he­lyes­nek lát, azt váltsa is valóra. Első házasságában (1962) szüle­tett leánya, Krézsek Márta szintén a Ve­ress nagy­apa nyom­do­ka­in ha­lad. Két évet a csombordi is­ko­lá­ban kertészetet ta­nult, majd a Biológiai Kutatóintézetbe került, je­len­leg a Deb­re­ce­ni Orvostudo­mányi Egye­tem Biokémiai Inté­zetének kutató asszisz­ten­se. Éva második férjével, (1974) Tóthfalussy Béla rádiószerkesztővel 1992-ben együtt létrehozta a Kertbarátok Egyesületét, amely­nek tisz­­te­let­be­li elnöke Ve­ress István, ügyvezető elnöke pe­dig Tóthfa­lus­sy Béla volt.

A vidéki, gyor­san tovatűnő általános is­ko­lai tanárkodás emlé­kezetes epizódja után iga­zi ön­magát a tu­dományos munkában és a ma­gas szintű oktatói tevé­keny­ségben találta meg. Elsőként népszerűsítette Romániában a kör­nyezetkímélő gazdálkodást. Hob­bi­ja, a biokertészet végig­kí­séri életútját. Mindvégig a sze­rény, hivalkodás nélküli magatar­tás jel­lem­zi. A nehéz per­cek­ben, édesanyja, édesapja, majd férje ápo­lásában, immár tíz éve, meg­ér­tő türelmes magatartást tanúsít. Eb­ben hűséges segítőtársai László Anikó és Miklós, akik egyébként édesapját apjukként szerették és tisztelték.

Éva élete apai életnyomokon ha­ladt, ez volt a meg­határozó mo­dell számára. Továbblépett a tu­dományban, nem elégedett meg a középszerűséggel, ha­nem min­dig tu­da­to­san törekedett ar­ra, hogy ere­de­tit, szeb­bet és job­bat al­kos­son. Tu­domány­népszerűsítő mun­ká­ja jelentős hozzájárulás az egész­séges életmód terjeszté­sé­hez, ami­re igen­csak szüksége van a 21. század emberének. Mun­kás­sá­gát több külföldi elismerés övezte, de itt­hon is tekintélyt szer­­zett. 70. születésnapján mun­ká­ban eltöltött, tar­tal­mas életre te­kint­het vissza. Ev­vel a távolról sem tel­jes összefoglalással kí­vá­nok ne­ki hosszú, szép éveket!

/Bakó Botond/

 

 

A kárpát-medencei biogazdálkodók szeretettel gratulálnak T. Veress Évának a magas állami kitüntetéshez; különösen, hogy a kitüntetés odaítélésében szerepelt a romániai ökogazdálkodás megteremtésében, elindításában végzett kimagasló, úttörő munkája. Közel 25 évvel ezelőtt édesapjával, Veress István professzorral kezdték el Kolozsváron a biogazdálkodást. Ahogy Veress Évának, a Sárközy Emlékérem 2007-ben történt odaítélésekor a laudációban (bővebben lásd sarkozybio.hu) elhangzott édesapja visszaemlékezése erről: „Az 1990-es fordulat után kerestem a lehetőséget, hogy hol gyümölcsöztethetem tudásom a köz javára. Így, amikor Éva lányom és férje Tóthfalussy Béla javasolták, hogy egy biokertészkedést népszerűsítő, nem kormányzati szervezetet hozzunk létre, Pap Istvánnal együtt azon a véleményen voltunk, hogy legyen ez a Kertbarátok Egyesülete, melyben működhetik a környezetkímélő csoportja is.”

Ilyen indíttatást követően alapította meg T. Veress Éva 1991-ben Kolozsváron a Magyar Biokultúra Egyesület kolozsvári helyi csoportját. Azóta is elkötelezett híve az ökológiai gazdálkodásnak. Veress Éva még most is aktív: az Erdély Gazda szerkesztőbizottságának tagja, a lap állandó szerzője, írásai közül kiemelkedik a Biológia kiskert sorozat, mely már túl van a 40. cikken is. Tudását a tudományos szakfolyóiratokon kívül mindenki számára közérthető előadásokban adja közre.

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége nevében szívből gratulálunk a kitüntetéshez és további munkájához jó egészséget és sok örömet kívánunk!

Dr. Solti Gábor

 

Forrás: KÖSZ, Sarkozybio.hu, Szabadsag.ro, Kolozsvaros.ro, Muvelodes.ro, Új magyar szó online – maszol.ro