2017. szeptember 22. péntek

Meghívó – II. Földész Fórum (2014.03.21.)

2014. március 7. péntek

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége (KÖSZ) bővülő kapcsolatait, fontosságát, sikerét jelzi, hogy évről évre jelentkeznek olyan öko szervezetek, melyek a Szövetség tagságába kérik felvételüket. A Dr. Ratkos József vezette Kelet Kapuja Ökotermesztők Egyesülete szintén komoly szándéknyilatkozatot tett erre vonatkozóan. Mostani programajánlónkban az egyesület által szervezett II. Földész Fórumra történő meghívót és a rendezvény tervezett programját mutatjuk be Olvasóinknak, mivel úgy gondoljuk, hogy a magyar és az egész kárpát-medencei ökogazdálkodás szempontjából fontos eseményre fog sor kerülni két hét múlva Nyíregyházán. Kérjük a KÖSZ tagokat, hogy aki tud, vegyen rajta részt.

Kelet Kapuja Ökotermesztők Egyesülete

tisztelettel meghívja Önt a 2014. március 21-én, pénteken, 10.00 órától megrendezésre kerülő

II. Földész Fórumra

A meteorológiai tavaszforduló napján „Rügyező Örökségeink Tavaszi Nyílása” lélekmelengető gondolatisággal.

A rendezvény helye: Vállalkozók Inkubátor Háza, 4400 Nyíregyháza, Váci Mihály út. 41.

A rendezvény fővédnöke: V. Németh Zsolt, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkár, Budapest

A rendezvény védnöke és támogatója: Seszták Oszkár, a Szabolcs – Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke, Nyíregyháza                                                               

A rendezvény célja: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, a Felvidék, Kárpát-alja, Partium, Délvidék határon túli örökségeinek kölcsönös érdekeken történő életben tartása, a gyakorlat számára kedvező integrálása.

A rendezvény meghívottjai, résztvevői: a felsorolt földrajzi területek, magyar lakta vidékek agráriumhoz kötődő gyakorló szakemberei, gazdái, a termelés, feldolgozás, innováció, tanítás és intellektuális területeinek képviselői.

 

A rendezvény tervezett programja

Regisztráció:9.00 – 10.00 ó.

Köszöntő: Seszták Oszkár Sz.-Sz.-B. Megyei Közgyűlés elnöke

Előadások: 10.05 – 13.00 ó. Moderátor Gulyás József vezérigazgató, KKV-ház Zrt Budapest

Erőink gyarapítása a természet egyetemes értékeibe vetett hitünk alapján. A Teremtő Természet alázatra intő közelsége az emberiség legősibb „ kulturtörténeti kincse” útmutatásai révén.

A téma felvezetője: Lőrincz Csaba evangélikus lelkész, Aszód

Aktív cselekvő képességünk a „ Kárpát haza” eszmeiségének megőrzéséért, összefogásunk a kultúránk és örökségünk tovább élésének szolgálatában.

A téma védnöke: Szász Jenő elnök, Nemzet Stratégiai Kutató Intézet, Budapest-Székelyudvarhely,

 A XXI. század táplálkozás élettani veszély forrásai, több ezer éves genetikai kódjaink küzdelme a kemikáliák és génmanipulációk életre törő kihívásaival szemben.

Szerzők: Prof. Dr. Bardócz Zsuzsa - Prof. Dr. Pusztai Árpád táplálkozás élettani és biokémiai kutatások  vezetői, Rowet Kutatóintézet, Aberdeen, Skócia

Előadó: Prof. Dr. Bardócz Zsuzsa miniszteri tanácsadó

Természetből fakadó örökségeink a jelen és jövő alapjaiként. A legfőbb értékeink egyike a víz és a napfény.

Előadó: Ifj. Hubai Imre alelnök, Nemzeti Agrár Kamara, Budapest

Kávészünet   

Az egységes piac elvárásai a biotermelőkkel szemben az Unióban. A Biokultúra Szövetség harminc éves tapasztalatai a környezetóvó gazdálkodás területén.

Előadó: Dr. Roszik Péter alelnök, Biokultúra Szövetség, Budapest

Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület földrajzi adottságainak kínálata természeti értékeink gyarapításáért, hagyományaink értékesítésének lehetőségei a közjó javára.

Előadó: Gencsi Zoltán elnök, Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület, Hortobágy

A világ első kenyérgabona és takarmánygabona faj hibridje, a durumrozs, a régió népélelmezés szolgálatában korábbi örökségeink hozadékaként. Új perspektívák az agrárélelmiszer feldolgozásban.

Előadó: Kruppa József PhD. növénynemesítő, docens, Agr. Unideb. Debrecen

Westsik Vilmos, régiónk Kossuth-díjas agrármérnök kutatója  85 éve beállított agrotechnikai  vetésforgó kísérlete, mint  a tápanyag visszapótlás korunkban is alkalmazható modellje.

Előadó: Hadházy Ágnes PhD. tudományos főmunkatárs, Agr. Unideb. Nyíregyháza

 A nyírségi bokor tanyák, mint a „ Kárpát haza” öröksége, üzenete a jövő generációnak. Rekonstrukció és fejlesztés.

Előadó: Bodonyi Csaba DLA ügyvezető, Széchenyi - és Ybl-díjas vezetőépítész, tervező, a Bodonyi Építész Kft. műteremvezetője, Miskolc

13.00-14.00 ó.             Szünet, kézműves termék bemutatója, filmvetítés, riportok. Büféebéd.

14.00-16.00 ó.            Pódiumbeszélgetések

I. Együttműködés határainkon innen és túl

Deklarált nemzeti akcióterv az ökögazdálkodás fejlesztésére 2014-2020

Előadó: Dr Solti Gábor elnök, Kárpát-medence Ökogazdálkodók Szövetsége, Piliscsaba

Határon túli együttműködés hatékonyságának fokozása, génmegőrzési feladatok egybehangolása.

Előadó: Móricz József, koordinátor, bio - farm tulajdonos, Kolozsvár, Románia

A Felvidék ökotermesztésének perspektívái, az ökocentrum, mint családi modell bemutatása.

Előadó:  Agr,ing. Palik László Dr. ügyvezető igazgató, Ökocentrum Zeliezovce, Szlovákia a Kárpát- medence Ökogazdálkodók  Szövetsége alelnöke, Piliscsaba

II. Ökotermesztés a gyakorlatban

Tavasz a székelyhidi erdőben, különös tekintettel a fekete dió tiszta genomú rezervátumra és a szarvasgomba micéliummal beoltott fás szárú növények szaporító anyagaira.

Előadó: Jacob Niku igazgató, Székelyhidi Erdészet, Érsemjén, Románia

Nyírségi szántóföldi kultúrák termesztése az ökorégió edafikus és klimatikus sajátosságainak függvényében. Tájfajták, mint a hagyományaink alapjai a családi gazdaságokban.

Előadó: Dr Szekrényes Gábor  főelőadó, Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal, Budapest

A vertikális gazdálkodás 25 éve az ökotermesztésben a Kotesz- Coop Kft termék szerkezetében. A  tovább lépés feltételei Buj településen.

Előadó: Kotesz Gyula ügyvezető, Kotesz-Coop Kft. Kelet Kapuja Ökotermesztők Egyesület tagja, Buj

Az önellátó település foglakoztatási, felzárkózási  modelljének kidolgozása Görögszálláson, a Filadelfia Evangélikus Közösség részvételével.

Előadó: Győrffy Mihály vezető evangélikus lelkész, Nyírtelek- Görögszállás          

III. Génmegőrzés

Meg nem újuló energiáink védelme, génmegőrző stratégiánk az állattenyésztésben. Mangalica törzstenyészetek az árualap széleskörű előállításához.

Előadó: Halász Antal agrármérnök, Mangalica Tenyésztők Országos Egyesülete tagja, Kelet Kapuja Ökotermesztők Egyesület tagja, egyéni gazdálkodó, Szakoly

 A kárpáti borzderes szarvasmarhafajta génmegőrzése Magyarországon.

Előadó: Cselószki Tamás génmegőrző aktivista, Bolyán Egyesület, Mikóháza

IV. Élelmiszer ellátás, élelmiszer láncok

Ízek, formák, hozamok. Szabolcs aranya az alma világában. A korábbi jonatán gyümölcsök beltartalmi értékeinek megőrzésére tett lépések a világhírű örökségünk szinten tartására.

Előadó: Dr. Csipkés József szakágazat vezető, Holland Alma Kft. Piricse

Beregi termékeink kínálata, előállításuk és népszerűsítésük időszerű kérdései. Eredeti gasztronómiai értékeink, mint hungarikumok az ökoturizmusért.

Előadó: Csizmár Anett fiatal mezőgazda vállalkozó, Csaroda         

Árualapok struktúra alakítása a termelői kínálat, a termék szortiment bővítésének igényével a Nyíregyházi Kosár-közösség terveiben. Partnerségi kapcsolat erősítése a Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesületével a biotermesztés népszerűsítéséért.

Előadó: Erdei István, vezetőségi tag, Nyíregyházi Kosár-közösség, Nyíregyháza.

Borban az igazság Tarcal termő szőlőjében.

Előadó: Dr. Köhler Mihály feltaláló, címzetes egyetemi tanár, Debrecen

Élelmiszer feldolgozás perspektívái a Nürnbergi Ökokiállítás tapasztalatai alapján.

Előadó: Szabó János hálózatépítő, Kelet Kapuja Ökotermesztők Egyesület tagja, Nyírbátor

 16.00-16.05 ó.            Zárszó

A fórumon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Regisztrálás: jozsef.ratkos@gmail.com     

 Sajtótájékoztató 9 órától a helyszínen.

 

TÁMOGATÓINK

 Szabolcs-Szatmar-Bereg_Megye.jpg

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye


Enterprise_Europe_Network.jpg

 

Kelet_Kapuja_Okotermesztok_Egyesulete.jpg

Kelet Kapuja Ökotermesztők Egyesülete

PRIMOM.jpg

Vállalkozásélénkítő  Alapítvány

 

Szives_logo.jpg

 

Kelet-Magyarorszagi_Biokultura_Egyesulet.jpg

 

KKV_HAZ.png

www.kkvhaz.hu

 

Quercus.jpg