2024. december 21. szombat

Beszámoló - BIOFEST 2013

2013. október 31. csütörtök

Az 1990-ben Szabadkán alakult TERRA’S Egyesület immár kilencedik alkalommal rendezte meg Nemzetközi Biotermék Fesztiválját, a híres BIOFEST-et. A helyszín ezúttal is a Szabadegyetem volt. A BIOFEST-et a TERRA’S Egyesület és a Szabadegyetem szervezi Szabadka város védnöksége alatt, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium, a Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárság, valamint a Szerbiai Kolping Egyesület és a GIZ – Német Nemzetközi Együttműködési Szervezet támogatásával.

DSC07556.JPG

BESZÁMOLÓ

a TERRA’S 9. Nemzetközi Biotermék Fesztiváljáról, a BIOFEST 2013-ról

2013.10.15-16.

 

A TERRA’S 9. Nemzetközi Biotermék Fesztivál főbb gondolatai

(A fesztivál kiadványa alapján)

Már egy organikus étkezés is elég ahhoz, hogy megváltoztassuk a világunkat!

Szemtanúi vagyunk annak a ténynek, hogy a mai fiatal generációkat technológia-függőnek tekintik, akik fokozatosan elvesztik kapcsolatukat a természettel.

Továbbá, a modern civilizáció úgynevezett „modern” betegségeinek megjelenése, mint amilyen az elhízás, allergiák, rák, mindennapossá válik. A megbetegedett gyermekek és felnőttek száma napról napra növekszik. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy egyre több daganatos megbetegedés jelentkezik a szennyezett környezet, nem megfelelő táplálkozási mód és életszokások miatt, ugyanakkor egyre több betegség gyógyítható az étkezési szokások megváltoztatásával.

Ezért nem árt emlékeztetni arra, hogy „azzá válsz, amit eszel” és a táplálkozás a jó egészség egyik legfontosabb tényezője, különösen a legfiatalabb életkortól.

Hogyan indítsuk el a malomkereket? Hogyan szembesüljünk nem csak az anyagi, gazdasági nincstelenséggel és egyre kevesebb lehetőséggel az egészségre fordításra, de azzal a destruktív gépezettel is, melyet „élelmiszeriparnak” neveznek, mely azon törekvése során, hogy élelmet biztosítson az egész emberiségnek, ellene fordult, a „nyereség” nevezetű korona kedvéért.

A kilencedik Nemzetközi Biotermék Fesztivál – BIOFEST 2013 – megpróbálja megtalálni a kompromisszumos megoldást az ökológia és a gazdaság között a TERRA’S Egyesület és a Szabadkai Közegészségügyi Intézet együttműködésén keresztül, annál is inkább, mivel október 16-án, az Élelmezési Világnapon kerül megrendezésre.

 

Nemzeti / helyi politika az organikus termékek közbeszerzésére

Az organikus termékek közbeszerzésére irányuló nemzeti, illetve helyi politika meghatározása elengedhetetlen.

Szükséges részletesen összegyűjteni és megjelentetni azokat a valós tényeket, melyek alátámasztják, hogy az organikus élelmiszerek minőségesebb kiválasztása erősíti az immunrendszert, különösen a legfiatalabb korosztálynál, így alakítva ki az ellenálló képességet számos pszichikai és egészségügyi problémával szemben.

Továbbá, nem kevésbé fontos feladat a helyi termelők társulása és szervezése, valamint a termelés felosztása, annak érdekében, hogy az organikus élelmiszerek kínálata egész éven keresztül változatos legyen. Ily módon a közintézmények friss, szezonális termékekkel lennének ellátva, anélkül, hogy növekednének a kiadásaik.

Végül, az adatok ilyen részletes kimutatása lenne az első lépés a döntéshozóknak nyújtott segítségben, annak érdekében, hogy innovatív és fenntartható hozzáállást fejlesszenek ki a közintézmények helyi organikus élelmiszerek beszerzési láncának rendszerében.

 

Első lépések Szerbiában – Szabadka

A TERRA’S Egyesület az „első lépésektől” indult, azaz a legfiatalabbaktól. A „Naša Radost” IEI-el együttműködve megvalósult az a több évtizedes törekvés, hogy az organikus élelmiszer minél több polgár asztalára eljusson, különösen a gyermekekhez. A legfiatalabb szabadkaiak, 40 óvodában és bölcsödében, 2011 óta bizonylattal ellátott organikus termékekből készült ételt kapnak.

Az éves élelmiszer-beszerzés keretébe bevezették az organikus termékekre vonatkozó tételt (gabonafélék, zöldségfélék és gyümölcsök), ami a termelő termékeinek közvetlen és biztos értékesítését 20-30%-ban teszi lehetővé.

Ennek véghezviteléhez mindenekelőtt az intézmény vezetőségének és alkalmazottainak jóindulatára volt szükség, de a mezőgazdasági termelők szervezettségére és vállalkozó szellemére is, hogy részt vegyenek az élelmiszer közbeszerzési eljárásban.

„Lehetséges, hogy azok a gyermekek közül, akiknek alkalmuk nyílt organikus élelmet fogyasztani az óvodában, valaki húsz-harminc év múlva kutatni fogja az organikus mezőgazdaság fejlődésének történetét Szerbiában. Biztos vagyok benne, hogy Szabadkát úgy jegyzik majd, mint azt a várost, melyben a TERRA’S Egyesületnek az Európai Unió IPA Szerbia-Horvátország Programjának támogatásával hazánkban először sikerült biztosítania az organikus élelem bevezetését 41 óvodába és bölcsődébe” - Snježana Mitrović, a TERRA’S Egyesület és az ORGANICA.net projektmenedzsere, melyet a Szabadkai Városi Közigazgatás támogatott.

 

Az első organikus étkezés a legfiatalabb szabadkaiak számára

A legjelentősebb szempont – a gyermekek egészségére és környezetre gyakorolt hatása mellett, ez a projekt hatással van az organikus termelők kapacitásának növelésére is, ami biztosítja gazdasági stabilitásukat és jólétüket. Tiszteletben tartották az egész folyamatot. A „Naša Radost” IEI közbeszerzést írt ki organikus termékek beszerzésére, melyen a legmagasabb pontszámot a mérgesi „Mamužić” Biofarm érte el, a megközelítőleg 1 millió 300 ezer dináros ajánlatával. Josip Mamužić mezőgazdasági termelő kötelezte magát meghatározott mennyiségű zöldség és liszt biztosítására, mellyel egész évben ellátja az iskoláskor előtti intézményt, Jašo Šimić igazgatóval folytatott megbeszélés értelmében pedig a következő években nagyobb anyagi eszközöket fordítanak a beszerzésre, amennyiben eleget tesznek a vállalt mennyiségnek és határidőknek, valamint a beszerzés minden feltételének, ami nem kétséges.

 

A vendéglátók és kereskedők képzése

Első alkalommal szerveztek kétnapos képzést a vendéglátók és kereskedők részére. A képzés második napján a résztvevők organikus termékekből készült ételeket kóstoltak és megtudták hogyan kell ezeket megfelelően elkészíteni ahhoz, hogy megőrizzék teljes tápértéküket. A fiatalabb résztvevők, mint például Saša Karas és Igor Šimić, a „Pátria” Hotel szakácsa és pincére, elmondása szerint a képzés kellemes meglepetést okozott nekik, mivel iskoláztatásuk alatt nem volt alkalmuk találkozni organikus termékekkel, de ilyen érdekes előadási módszerrel sem.

 

Folytatódott az óvónők képzése

A „Naša Radost” és a „Naše Nade” IEI több mint ötven óvónője és szakácsa kapott bizonylatot a képzés elvégzéséről, amely jelentős, mert át kell adniuk a gyermekeknek tudásukat az organikus élelmiszer fogyasztásának egészségükre és a környezetvédelemre vonatkozó fontos aspektusáról. A szervezőket kellemesen meglepte a vezetőség és dolgozók érdeklődése, ezért a TERRA’S megpróbál anyagi eszközöket biztosítani folyamatos képzésükhöz.

 

Első lépések Szerbiában - Smederevo

A TERRA’S Egyesület „ÉLELMISZERREL AZ EGÉSZSÉGIG – Organik képzései” nagy érdeklődésnek örvendnek. Csak Szabadkán megközelítőleg 200 résztvevője volt, de a képzést folytatták Szmederevón és Magyarkanizsán is, továbbá vannak olyan jelzések, hogy kiterjesztik a régió országaira is, mint amilyen Magyarország, Macedónia és Horvátország.

A szmederevói „Naša Radost” IEI az óvónők képzése után egy lépéssel továbbment. A gyermekek nem csak organikus zöldségfélékből készült ételt kapnak, de azokat maguk ültetik, gondozzák, figyelik ahogy növekednek és szedik a terméseket.

„A TERRA’S Egyesület szakoktatóitól tanultunk a különböző táplálkozási módokról, hogyan válasszuk ki az egészségesebb élelmiszereket, hogyan készítsük el és használjuk őket. Továbbá, alkalmaztunk bizonyos ismereteket a biokert létrehozásáról és a komposztálásról. Így, ez év tavaszán, az egyik épületünk udvarában organikus termékek kertjét hoztuk létre. Ennek a megmozdulásnak az értékét növeli az a tény, hogy a kert létrehozásának minden szegmensében részt vettek a gyermekek, óvónők, szülők, valamint a közösség képviselői. Ma már szüreteljük mindazok munkájának és törekvésének, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a biokertünk megnőjön” – a szmederevói „Naša Radost” IEI intézmény csapata.

 

„Élelmiszerrel az egészségig” – Organik képzés

Elmélet: Az organikus termelés és helyes táplálkozás alapelvei

Gyakorlat: Főzés organik-receptek alapján, kóstoló és barátkozás

Gyakorlat: Látogatás az organikus gazdaságokba – hol és hogyan termesztenek organikus elvek alapján – lehetőség organikus termékek beszerzésére

Oktatóanyagok: kézikönyv, helyes táplálkozás szakácskönyve receptekkel, hírlevelek

Oklevelek kiosztása: Bizonylat az organik képzés sikeres elvégzéséről

Mit tanultunk meg: „Organikus élelmiszer bazár” – bemutató és kóstoló

 

További tervek

Azt, hogy az organikus és minőségesebb étkezés bevezetése a közintézmények konyhájára lehetséges az élelmiszer-beszerzés évi költségvetésének nagyobb módosítása nélkül (szezonális termékek vásárlásával helyi termelőktől, több zöldségféle és kevesebb hús fogyasztására alapozva), Szabadka példája bizonyítja.

Ugyanis, a Városi Közigazgatás támogatásával a TERRA’S Egyesület a „Naša Radost” IEI után, készíti a programot az organikus étel bevezetéséhez a legidősebb polgárok számára a Gerontológiai Központba, de „organik uzsonnák” bevezetéséhez is az általános és középiskolák tanulói számára.

A törekvés az, hogy a „TERRA’S modellen” alapuló táplálkozást tömegesítsék egész Szerbia területén, valamint, hogy a közeljövőben a közintézményekben felszolgált ételek fele organikus eredetű legyen. A becslések szerint ez a helyi organikus termékek eladásának körülbelül 20%-os évi növekedését eredményezi majd, de mindenekelőtt hozzájárul a lakosság egészségügyi állapotának javulásához.

Beszámoló – BIOFEST 2013

Az 1990-ben Szabadkán alakult TERRA’S Egyesület immár kilencedik alkalommal rendezte meg Nemzetközi Biotermék Fesztiválját, a híres BIOFEST-et. A helyszín ezúttal is a Szabadegyetem volt.

A BIOFEST-et a TERRA’S Egyesület és a Szabadegyetem szervezi Szabadka város védnöksége alatt, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium, a Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárság, valamint a Szerbiai Kolping Egyesület és a GIZ – Német Nemzetközi Együttműködési Szervezet támogatásával.

Magyarországról az ökológiai gazdálkodást, a biokultúrát a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének elnöke, dr. Solti Gábor, a Rendek Tanyáról a Rendek László és felesége, Olga képviselték. A második nap délelőtti programján részt vett Frühwald Ferenc, akit a kiírás alapján úgy mutattak be, mint a Biokontroll Hungária alapítóját (valójában a Biokultúra Egyesület alapítója a helyes. A Biokontroll Hungária első eredeti alapító okiratát a Biokultúra Egyesület tulajdonosi képviselőjeként dr. Solti Gábor írta alá).

A 2 napos programon részt vett még Lőrinczné Táborfi Julianna, az Egészséges Táplálkozásért Egyesület igazgatója, dietetikus-eü menedzser.

A 2 napos rendezvény fő témái, az organikus gazdálkodásban résztvevő termelők, feldolgozók és más érdekcsoportok összefogására, szövetkezésére, társulására irányuló lehetőségek megtárgyalása, a termelés gazdasági hatékonyságának fejlesztése, valamint a biotermékek versenyképességének növelése úgy a hazai, mint az európai uniós piacokon.

A másik fő téma a bioételek fogyasztásának elterjesztése, a helyes táplálkozás elvének népszerűsítése, a három éve működő óvodai és bölcsődei – ahogy ott fogalmazzák meg – a Nasa Radost Iskoláskor Előtti Intézményekben történő bioélelmiszerek fogyasztásának tapasztalatainak értékelése.

A 2 napos programhoz kapcsolódtak még: a biotermékek kiállítása, az év biogazdasága, biogazdája elismerések kiosztása, farmlátogatások, vitafórumok, biotermékek kóstoltatása.

A megnyitást követően a programban résztvevő óvodások adtak elő egy kedves műsort, majd következett az elismerések átadása.

Az év bioterméke az Organic ajver, egy biogombából és hozzávalókból előállított, zakuszkaszerű készítmény lett.

Az év biogazdája egy újvidéki szervezet, a Konyhakertészeti Intézet lett. 

Külön díjat kapott az ID IMLEX bioteje, a médiában történő ismertetésért PR tevékenységéért.

A díjakat az elismeréseket odaítélő bizottság elnöke, prof. dr. Tereza Horvat Skenderovic és Szabadka város polgármestere nyújtották át.

Szabadka város önkormányzata – élén a polgármesterrel – kiemelt fontosságot tulajdonítanak a térségben az ökogazdálkodás elterjesztésének és a bioélelmiszerek helyi fogyasztásának növelésére. A polgármester köszöntő beszédében elmondta, hogy harmadik éve támogatják az óvodai bioélelmiszer fogyasztási programot, és döntöttek arról is, hogy a Szabadkához tartozó palicsi üdülőövezetben 150 hektár önkormányzati területet jelölnek ki, ahol csak ökológiai gazdálkodást lehet majd folytatni. Ezek elsősorban azok a területek, amelyeket korábbi gazdáik nagyrészt elöregedés miatt már nem tudnak megművelni. Talán ennek a hozzáállásnak is köszönhető, hogy Szerbiában a legtöbb biogazdaság a Vajdaságban van, különösen Szabadka és Magyarkanizsa környékén.

A délelőtti program keretében még bemutatkozott a Szerbiai Kolpint Egyesület és a GIZ – Német Nemzetközi Együttműködési Szervezet.

A BIOFEST nyitórendezvényén mintegy 150-170 személy vett részt, közöttük feltűnően nagy számban fiatalok.

A déli fogadás a szokásos híres TERRA’S asztal körül volt, amelynek érdekessége, hogy a húsokon kívül kizárólag minősített bioélelmiszerekből készült. A készítményeket, süteményeket, mind a TERRA’S aktivistái készítették.

A délutáni vitafórum témája „(Vajon az) organikus mezőgazdaság – a régió fejlesztési lehetősége” volt.

A bevezető előadásokat Szerbia, Macedónia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Boszniai Szerb Köztársaság minisztériumainak képviselői tartották.

A programban szerepelt Magyarországról a Vidékfejlesztési Minisztérium képviselőjének előadása is, azonban a Minisztérium nem tudott delegálni senkit.

A minisztériumok ökológiai gazdálkodásért felelős szervezetei képviselőinek előadásaiból kitűnt, hogy a Balkánnak ezen a részén (Nyugat-Balkán?) mennyire eltérő az ökológiai gazdálkodás szintje. Amíg pl. Szlovéniában az ökológiai gazdálkodás mértéke már a mezőgazdaságilag művelt terület 7%-a, addig a Boszniai Szerb Köztársaságban még csak 12 ellenőrzött gazdaság van, akik főleg erdei gyümölcsök, gyógynövények feldolgozásával foglalkoznak.

A magyarországi helyzet ismertetésére a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének elnökét kérték fel, aki tájékoztatást adott a magyarországi ökogazdálkodás helyzetéről, az ökológiai gazdálkodás minisztérium részéről történő támogatásáról (új ökorendelet, akcióterv, stratégiai partnerség, dr. Fazekas Sándor miniszter és Tóth Katalin helyettes államtitkár személyes elkötelezettsége). A KÖSZ elnöke ismertette a Szövetség célkitűzéseit, törekvéseit a magyarországi ökogazdálkodás fejlesztése érdekében, valamint a határon túli szervezetek összefogásában. Örömmel vették, hogy a Szövetség céljai között szerepel a még két nem uniós ország, Ukrajna és Szerbia ökogazdálkodási integrációjának elősegítése.

Fontos tapasztalat volt, hogy a résztvevő országokban a minisztériumokban az ökológiai gazdálkodást önálló szervezet, személy felügyeli.

A kávészünet után a résztvevők megvitatták a szövetkezet létesítésének, a társulások különböző formáinak létrehozási lehetőségeit. Majd bemutatták „Az első szerbiai organikus kooperatíva megállapításával kapcsolatos projekt”-et. A cél, hogy az év végére a Projekt Team kidolgozza a szövetkezet üzleti tervét.

A program végén a Pannon televízió élő adásában dr. Solti Gábor, Rendek Olga, Lőrinczné Táborfi Julianna, Csikós Árpád biogazdálkodó és Kovács Vilmos élelmiszerbiztonsági mérnök beszélgettek a bioélelmiszerek fogyasztásának előnyeiről. (A vajdasági tv kiemelt jelentőséget tulajdonít a bioélelmiszerek fogyasztásának, rendszeres adásban számolnak be az ökogazdálkodásról, a farmokról, a biorendezvényekről. Ennek is része volt, hogy másnap délelőtt Rendek Olga és Lőrincné Táborfi Julianna egy másik stúdióbeszélgetésen vettek részt.)

A napi programot egy rövid városnézés zárta Bödő Kálmán szakszerű vezetésével, majd a TERRA’S vacsorán látta vendégül a résztvevőket.

A KÖSZ elnöke megköszönte a rendezők munkáját, a magas szintű szakmai programot, kitűnő szervezést, és tekintettel Tereza Horvat Skenderovicnak ésBödő Kálmánnak a névnapjára, külön köszöntötte őket átadva a KÖSZ ajándékait.

A másnap az egészség napja volt. A témája „Az organikus termékek biztosabb értékesítése érdekében történő társulás jelentősége, valamint kihívások a termelő-forgalmazó viszonyokban a hazai és külföldi piacon”.

Az előadók a németországi Bioland képviselője, a macedóniai és a bosznia-hercegovinai helyi önkormányzati és szabadegyetemi munkatársak voltak. Itt tartotta meg előadását Frühwald Ferenc, akit mind a szervezők, mind a résztvevők – mint régi ismerőst – nagy tisztelettel fogadtak.

A KÖSZ elnöke egy hosszabb riportot adott a Szabadkai Rádiónak az ökogazdálkodásról, a biokultúra szemléletről és a KÖSZ jelentőségéről a határon túli összefogás szempontjából. Ismertette a Minisztériumnak a határon túli hungarikumok, magyar értékek összegyűjtésére irányuló felhívását.

A TERRA’S asztali ebéd után Az élelmiszer egészségügyi biztonsága, a helyes táplálkozás elvei, az organikus termékek ellenőrzésének és tanúsítványozásának jelentősége címmel volt műhelymunka. Az előadók a Szabadkai Közegészségügyi Intézet, a TERRA’S Egyesület és a szabadkai Organic Control System szakemberei voltak.

Előadást tartottak a Naša radost programban részvevő óvónők, óvodai szakemberek. A téma iránti érdeklődést jelezte, hogy a második napi záró programon is még több mint ötvenen vettek részt.

A legnagyobb érdeklődés Tereza Horvat Skenderovicnak A bioétkezés a napközikben a délvidéki TERRA’S modell alapján címmel tartott előadása iránt volt.

A táplálkozási modell lényege, hogy 2011 óta immár harmadik éve Szabadkán és környékén 41 napköziben naponta mintegy 3000 adag bioételt szolgálnak fel, ahogy ott fogalmaznak „iskolás kor előtti intézményekben, óvodákban”. A bioélelmiszer beszerzésére közbeszerzést írtak ki, amelyet helyi vajdasági biogazdálkodók nyertek el, így Csíkos Árpád tótfalui fiatal gazdálkodó, aki 2012-ben Szerbia Év biogazdája elismerést kapott. A programban még részt vesz a Mamuzic Farm Josip Mamuzic mérgesi ökogazdálkodó, valamint a Faragó gazdaság törökkanizsáról. A program költségeit induláskor 80%-ban a szabadkai önkormányzat, 20%-ban a szülők biztosították. Jelenleg teljes egészében a szabadkai önkormányzat állja. A bioélelmiszerek napi költsége 1-2 euró közötti átlagban 1,5 euró.

Nagy érdeklődés kísérte Lőrincné Táborfi Julianna hozzászólását, aki beszámolt a magyarországi onkológiai központban szerzett tapasztalatairól, amikor mint élelmezésvezető a kórházban bevezette a bioélelmiszerek fogyasztását. Jelenleg egy olyan programon dolgozik, hogy tíz kórházban először legalább az onkológiai osztályokon legyen biztosítva a bioélelmiszer a betegek részére.

A résztvevők örömmel fogadták azt a gondolatot, hogy a TERRA’S és az Egészséges Táplálkozásért Egyesület működjön együtt a biotáplálkozási programokban, tapasztalataikkal segítve egymást.

Rendek Olga ismertette a programjukat, aminek során két kecskeméti egyházi iskolában kívánják bevezetni az iskolai büfében a biogyümölcsöket.

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége üdvözli mind a két programot, és az ökogazdálkodás terén lévő lehetőségekkel ezeket támogatja. A KÖSZ osztja Csíkos Árpádnak azon gondolatát, hogy ő azért vesz részt örömmel ebben a programban, mert nem kell külföldre eladni a termékét. A bioélelmiszerek hazai fogyasztásának támogatása azért is fontos, hogy ezzel leszorítható az a rendkívül káros tendencia, hogy például a magyarországi bioélelmiszerek 80%-át nyugatra exportálják. Ez lehet, hogy jelenleg nagyon kedvező a tömegterményeket előállító gazdáknak, de ugyanakkor rájuk nézve jelenti a legnagyobb veszélyt, ha a nyugati vásárlók egyszerre csak már még keletebbről, pl. Kazahsztánból, Kínából fogják beszerezni az eddig Magyarországról kivitt termékeket. Ez reális veszély, hiszen már Romániában is, Szerbiában is, Horvátországban is egyre több kereskedő jelenik meg. Ha addigra nem lesz egy kibővült hazai fogyasztás, akkor ez katasztrofális helyzetet jelenthet az ökogazdálkodásnak.

A TERRA’S a már működő óvodai program mellett elindítja a gerontológiai programot, ahol idős embereknek idős otthonokban biztosítanák a bioélelmiszereket.

A látottak alapján Szerbiában most kezdődik az ökogazdálkodás fellendülése, és ez a Vajdaságban fog elindulni. Ehhez biztosítva van a TERRA’S kitűnő, szakmailag jól felkészült, 23 év tapasztalatával rendelkező csapata, valamint Szabadka, Magyarkanizsa környéki fiatal, de már tapasztalt ökogazdálkodók, akik például szolgálhatnak az ökogazdálkodásba belépő újaknak. A fejlődést már érzik a nyugati kereskedők, akik egyre gyakrabban tűnnek fel a Vajdaságban. Ha a biogazdák ennek ellen tudnak állni, és a TERRA’S-szal összefogva a hazai fogyasztásra fognak termelni, akkor az ökogazdálkodás fejlődése a szerbiai emberek örömére, kedvére és a szerb kormány hasznára fog válni.

A BIOFEST alkalmat biztosított arra, hogy találkozzunk és megbeszélést folytassunk Bödő Kálmánnal, a KÖSZ alelnökével, és a Magyarkanizsa Község Agrár Uniója tagjaival, a magyarkanizsai önkormányzat mezőgazdasági osztályvezetőjével, Halász Mónikával.

A TERRA’S 2013. évi 9. Nemzetközi Biotermék Fesztiválja, a BIOFEST a hagyományoknak megfelelően igen magas szakmai színvonalú volt, nagyon precízen jól szervezett, és a résztvevők érezhették a szervezők vendégszeretetét is. A szervezők külön gondoskodtak arról, hogy a résztvevők kényelméről külön személyükhöz osztott személy foglalkozzon.

 

A rendezvényről készült fotók

(A képeket Lőrinczné Táborfi Julianna és Dr. Solti Gábor készítette.)

P1060402.JPGDSC07556.JPGDSC07500.JPGDSC07501.JPGDSC07503.JPGDSC07522.JPGP1060413.JPGP1060406.JPGP1060407.JPGDSC07520.JPGP1060410.JPGP1060417.JPGP1060419.JPGDSC07523.JPGDSC07525.JPGP1060414.JPGP1060415.JPGP1060416.JPGP1060421.JPG

P1060422.JPGP1060423.JPGDSC07577.JPGP1060424.JPG