2024. december 21. szombat

Maros megyei gazdák részvétele a 2015. évi OMÉK-on

2016. március 8. kedd

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének (KÖSZ) több tagszervezete is részt vett a nagy hagyományokkal rendelkező, a Budapesti Hungexpón megrendezett, tavalyi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron, az OMÉK-on. Az RMGE-Maros szervezet 26 kiállítóval képviseltette magát. Az alábbiakban a szervezet elnökével, ing. Csomós Attilával készített riportot is tartalmazó újságcikket közöljük. A cikk az Értékálló Aranykorona című országos mezőgazdasági szaklap 2015. október-novemberi számában (XV. évf. 9. sz., p. 37.) jelent meg. A szerzője Bakó Zoltán, a Vásárhelyi Hírlap munkatársa.

SCAN_Cimlap_ErtekalloAranykorona2015-9.sz_JPG_453x640.jpg

 

A cikk szerint a kétévente megrendezésre kerülő kiállítás jó alkalom arra, hogy a határon túli termelők, gazdák megmutassák magukat a Kárpát-medencei látogatók előtt. Csomós Attila végig jelen volt a kiállításon, és így értékelte a részvételt:

„Már az is jelentős sikernek könyvelhető el, hogy standunknál elidőzött az Országgyűlés elnöke, Kövér László, alelnöke, Jakab István, aki egyben a MAGOSZ elnöke is, további a földművelésügyi miniszter, Fazekas Sándor, aki elmondta: azért volt fontos az OMÉK-on a tájegységek, régiók bemutatkozása, mert a helyi ízeket ls termékeket egyre inkább keresik a vásárlók, s így a korszellemnek megfelelően már igen jelentős piaca van a helyben készült jó minőségű kézműves élelmiszereknek. Ő egyébként kétszer is járt a mi standunknál. Megkínáltuk zölddió-ágyas pálinkával, amit igen érdekesnek és különlegesnek talált, de hasonlóképpen nagy érdeklődést mutatott a növényi kivonatokból készült termékek iránt.

Sok időt töltött a standunknál Tóth Katalin, a földművelésügyi minisztérium helyettes államtitkára és Torda Márta, a minisztérium osztályvezetője is, utóbbi a bőség standjának nevezte a marosiak kiállítófelületét.”

 

A teljes eredeti újságcikk az alábbiakban szkennelt formában olvasható.