2024. december 21. szombat

A KÖSZ részvétele a Magyarok Kenyere program kunszentmártoni ünnepségén

2016. augusztus 24. szerda

2016. augusztus 20-án a KÖSZ elnöke és több tagszervezetének képviselője is részt vett a kunszentmártoni főtéren megrendezett ünnepi Magyarok Kenyere rendezvényen.

MagyarokKenyere_logo_382x713.jpg

Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke és az Üllőparti Gazdaszövetkezet – a KÖSZ tagszervezetének – elnöke meghívására, a  Szövetség elnöke és több tagszervezetének képviselője is részt vett a Magyarok Kenyere program ünnepi rendezvényén.

Az ünnepségen résztvevőket dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is személyesen köszöntötte. A program részeként Kalaman János római katolikus plébános felszentelte az összegyűjtött búzát és az új kenyeret, valamint átadták az adományozóknak az elismerő okleveleket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által is szervezett Magyarok Kenyere programban a KÖSZ tagszervezetei minden évben aktívan részt vesznek. 2014-ben Kenderesen, 2015-ben Jászapátiban, 2016-ban Kunszentmártonban vettek részt a gabonagyűjtési ünnepségen – minden esetben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei programokhoz kapcsolódva.

Tagjaink a nagy távolság miatt nem mindig tudják elhozni az összegyűjtéshez vagy az összeöntéshez. Így pl. 2015-ben a kárpátaljai tagszervezetünk, Molnár Zsolt tiszteletes úr vezetésével 6 600 kg gabonát gyűjtött össze, melyet Kárpátalján juttattak el a rászorultaknak.

2016-ban a Holtmarosi „TRANSYLVÁNIA” Agrártermelők Szövetségének elnöke, dr. Bócz István, személyesen adta át annak az adományozási szerződésnek a másolatát a KÖSZ elnökének, mely igazolja, hogy a holtmarosi gazdák szervezete  550 kg búzát adott át a Böjte Csaba atya által vezetett dévai árvaháznak.

(Forrás: KÖSZ)