2024. december 21. szombat

A KÖSZ elnökségi ülése Torockón

2014. június 5. csütörtök

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége (KÖSZ) az Alapszabályban foglaltaknak megfelelően minden év tavaszán a közgyűlést megelőzően Elnökségi ülést tart. A hagyományoknak megfelelően az Elnökségi ülést minden évben más, elcsatolt határon túli részen tartjuk. A tavalyi évben a Felvidéken, Zselízben dr. Palik László és felesége, Klára gazdaságában tartottuk. Az ottani döntés szerint 2014-ben az Elnökségi ülés helye: Erdély. Móricz József torockói gazdálkodó, a Bio Gold Transilvania tulajdonos ügyvezetője felajánlására a KÖSZ elnöke 2014. május 30-ra, 16 órára, Torockóra hívta össze.

Az Elnökségi ülésen megjelent a KÖSZ elnöke, dr. Solti Gábor; az anyaországi alelnök, Hubai Imre Csabáné; a felvidéki alelnök, dr. Palik László; a partiumi és erdélyi alelnök, dr. Albert Imre; valamint a délvidéki alelnök, Bödő Kálmán. A kárpátaljai alelnök, Molnár Zsolt, az Ukrajnában kialakult politikai helyzet miatt nem tudott eljönni.

Az Elnökségi ülésen meghívottként részt vettek: Magyarországról Ziegler Gábor; a Felvidékről Palik Klára; Erdélyből Nagy Miklós (a Bioterra elnöke), a Székelyföldi Biokultúra Egyesület részéről dr. Máthé Emma (elnök) és Kozma Béla (alelnök; a Kovászna megyei Agrár Kamara elnöke); a délvidéki delegációból Halász Mónika (környezetvédelmi mérnök, a magyarkanizsai önkormányzat mezőgazdasági felelőse, a Zöldövezet civil szervezet elnöke és az óvodai bioétkeztetési program mozgatója), Kőrösi Sóti Beáta (agrármérnök, a magyarkanizsai szakközépiskola tanára,a komposztálási program és biokert mozgalom irányítója) és Miskolci Géza (agrármérnök, a magyarkanizsai szakközépiskola tangazdaságának a vezetője a szabadkai Terra’s egyesület aktivistája).

P1020593_-_JPG_600450.jpg

Fotó: dr. Palik László

P1060721_-_JPG_600450.jpg

Fotó: dr. Palik László

P1060723_-_JPG_600450.jpg

Fotó: dr. Palik László

DSCF3178_-_JPG_600450.jpg

Fotó: dr. Palik László

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének Elnöksége elfogadta az előzetesen megküldött napirendet. A KÖSZ 2013. évi tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről szóló beszámolót az Elnökség egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak egyhangúlag fogadta el az Alapszabály-módosítási javaslatot és a belépési kérelmet. Az Elnökség döntött a 2014. évi közgyűlésének idejéről és helyéről, majd egyéb ügyeket tárgyalt. Az Elnökségi ülés határozatképes és eredményes volt. Az egyhangú határozatok a KÖSZ Elnökség egységét jelentik.

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetsége megköszöni Móricz Józsefnek a nagyvonalú támogatását, a rendezvény lebonyolításához nyújtott segítségét – gondos, kiváló szervezését és szíves vendéglátását.

Ugyancsak köszönettel tartozunk dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úrnak, aki támogatta az Elnökségi ülés és a közgyűlés megrendezésére benyújtott pályázatunkat.

Dr. Solti Gábor