2024. március 29. péntek

A KÖSZ is aktívan részt vett az FM felsőoktatási gyakornoki programja keretében a határon túli egyetemisták fogadásában

2016. január 5. kedd

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) már a harmadik éve szervezte meg azt a programot, melynek célja, hogy a „határon túli mezőgazdasági oktatásban résztvevő diákok korszerű, technikailag jól felszerelt tangazdaságokat, vállalkozásokat, eszközöket és termelési eljárásokat sajátíthassanak el az anyaországban az egyhetes program alatt, s hazatérve ezeket a megszerzett új tapasztalatokat a szülőföldön való boldogulásukhoz hasznosítani tudják”. Az FM a 2015. évben a programok összeállításakor az ökogazdálkodás fontosságát tartotta szem előtt. 2015-ben júniusban 16 vajdasági középiskolás diák és 2 kísérője számára, októberben pedig a felsőfokú képzésben résztvevők számára szervezett a tárca – közelebbről főszervezőként a Kárpát-medencei Együttműködés Osztálya – egyhetes gyakornok programot. Utóbbi keretében 2015 októberében összesen 24 határon túli egyetemista és 3 kísérő vett részt az egyhetes programsorozaton, mely során a vendégek több olyan helyszínen is jártak, melyek a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségéhez (is) kötődnek. Jelen beszámolóval ennek kívánunk emléket állítani és ezúton is megköszönni a közreműködését azoknak a személyeknek, akik ily módon járultak hozzá a Szövetség jó híréhez, munkájához.

Az alábbi összeállítás az FM által életre hívott és működtetett Határtalan Gazda honlapra a napokban feltöltött minisztériumi beszámoló egyes részeit és a KÖSZ saját tapasztalatait, fényképeit foglalja egybe.

Az októberi gyakornoki programra a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, a Partiumi Keresztény Egyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Zentai kihelyezett tagozatáról érkeztek a diákok és kísérő tanáraik. A programok technikai kivitelezésében, a diákok elszállásolásában, étkeztetésében és szállításában, azaz a gyakornokprogram infrastrukturális hátterének biztosításában a budafoki Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola volt a tárca segítségére. 

Az egyhetes program során a csoport számos szakmai kiránduláson vehetett részt:

  • a csoport tagjai megismerkedhettek Hernádszentandrással, a „Bio faluval”;
  • ellátogattak Piliscsabára és Pilisjászfalura, ahol több helyszínt is megtekintettek (erről bővebben később), és mely program lebonyolításában a KÖSZ és alapító tagszervezete, a Sárközy Péter Alapítvány, és annak keretében működő Pilisi Biokertész Klub tagjai működtek közre;
  • Szigetmonostoron és Tahitótfaluban megismerkedhettek az ún. Közösség Által Támogatott (AMAP) biokertészkedéssel;
  • Lábatlanban a Piszkei Öko Kft.-t tekintették meg,
  • Zselízen pedig dr. Palik László és felesége felvidéki magyar ökogazdálkodók gazdaságába (Biocentrum s.r.o. – a  KÖSZ tagja) látogathattak el;
  • Szigetcsépen a Soós István Borásziskola tanüzemével ismerkedhettek meg a diákok, majd a Törley Pezsgőpincészettel;
  • a Földművelésügyi Minisztérium épületében Tóth Katalin helyettes államtitkár fogadta a diákokat, ezt követően a szakfőosztályok, valamint az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi; a KÖSZ tagszervezete) munkatársai tartottak számukra tartalmas és hasznos előadásokat.

A fenti programokról bővebben a minisztériumi beszámolóban, a Határtalan Gazda honlapon, a Tájékoztató anyagok menüpont alatt lehet olvasni.

A minisztériumi beszámoló szerint a részt vevő tanárok és diákok az utolsó napon elmondták véleményüket, élményeiket a programmal kapcsolatban: „Külön kiemelték, hogy nagyon örülnek, hogy a tárca olyan programot állított össze számukra, amelyben a kis családi gazdálkodástól kezdve egészen a nagybirtokos gazdaság bemutatásáig terjedt a paletta, megmutatva ezzel is, hogy a kicsiből elindulva milyen nagyot lehet építkezni. A Magyar Kormányzat számára kiemelten fontos cél a szülőföldön való maradás ösztönzése, ennek érdekében fontos, hogy olyan ösztönzőket építsünk a külhoni mezőgazdasági programjainkba, amelyekkel a fiatalok körében vonzóvá tesszük az agrárpályát. Ezek a csereprogramok egy ilyen ösztönző célt szolgálnak.”

 

A KÖSZ három tagszervezete is aktívan részt vett tehát a gyakornoki program lebonyolításában, amire büszkék vagyunk. Ebben nagy szerepe volt az FM Kárpát-medencei Együttműködés Osztálya részéről dr. Torda Márta osztályvezető asszonynak és munkatársának, Hancsók Szabolcsnak, akik a minisztérium képviseletében végigkísérték a diákokat az egyhetes program során, és akiknek ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni.

 

Végül a piliscsabai és pilisjászfalui látogatásra térnénk ki bővebben, saját fényképekkel kiegészítve a szöveges beszámolónkat.

2016. október 6-án délelőtt, Piliscsaba Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében dr. Solti Gábor – a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének (KÖSZ) és a Sárközy Péter Alapítvány a Biokultúráért elnöke – és Farkas András polgármester úr fogadták a vendégeket.

A polgármester köszöntőjében elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy ennyi határon túli magyar fiatalt láthat vendégül a település, és reméli, hogy tetszeni fog nekik mindaz, amit látni fognak Piliscsabából. Ezután a KÖSZ elnöke megköszönte a polgármester úrnak, hogy lehetőséget adott arra, hogy a vendégeket a Díszteremben fogadhassák és hogy személyesen is részt vett az eseményen. Dr. Solti Gábor továbbá örömét fejezte ki, hogy a Szövetség is közreműködhetett az FM határon túli gyakornoki programja keretében Magyarországra érkezett diákok és tanárok vendéglátásában, a részükre szervezett szakmai programsorozatban.

A KÖSZ elnöke előadásában az ökológiai gazdálkodás hazai helyzetének rövid, számadatokkal alátámasztott általános ismertetése és jövőképének felvázolása mellett a Szövetség történetét, alapvető céljait, továbbá a Kárpát-medencei szintű összefogás és gondolkodás jelentőségét mutatta be.

A program Pilisjászfalun folytatódott, ahol a Sárközy Péter Alapítvány keretében működő Pilis Biokertész Klub (röviden: Pilisi Bioklub) egyik nagyon kedves, régi tagja, dr. Melkó Erika fogadta a csoportot és meleg szavakkal üdvözölte a vendégeket. Majd röviden ismertette a bio konyhakertjének a jellemzőit. Beszámolt arról, hogy az idei öt hőségriadót kísérő klimatikus hőség és rendkívüli légszárazság káros hatása ellen milyen kertészeti technikai megoldásokat alkalmazott. Például csepegtető öntözést, mulcsozást, rasel hálóval való árnyékolást, esténként permetező öntözést stb. Elmondta, hogy istállótrágya oldattal, valamint csalánból és hagymahéjból erjesztett oldattal gyakran öntözte a növények gyökérzetét, illetve ez utóbbi oldattal – mintegy sajátos „infúzóként” – esténként gyakori levéltrágyázást végzett, hogy megkönnyítse a növények tápanyagfelvételét a rekkenő hőségben. A vendégek őszinte érdeklődéssel hallgatták az előadást.

Ezután a házigazda a kert megtekintésére is módot adott, mely során szakszerű válaszokat adott a diákok és tanáraik által feltett kérdésekre, akiknek láthatóan nagyon tetszett a kert. A minisztériumi beszámoló szerint dr. Melkó Erika biokertje „(…) kiváló bizonyítéka annak, hogy kis területen meg lehet termelni egy 4 tagú család számára szükséges egész éves gyümölcs- és zöldségszükségletet.”

A biokert a Magyarország Legszebb Konyhakertjei országos program helyi versenyében is díjat nyert 2015-ben. (Az alábbiakban a pilisjászfalui biokertről közölt képek egy része a minősítő bizottság szemléje során készült, illetve egy részüket az egyetemisták látogatása előtt, hetekkel korábban készítette dr. Melkó Erika.)

Ezúton is szeretnénk köszönetünket és hálánkat kifejezni dr. Melkó Erikának, aki a biokertje bemutatásával érdemben járult hozzá a minisztériumi gyakornoki program magas színvonalához és megvalósításához!


A Pilisjászfalun tett látogatást követően a csoport visszautazott Piliscsabára, ahol a résztvevők kiváló idegenvezetéssel tekinthették meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusának, a Pázmáneumnak az épületeit és egyéb látnivalóit. A piliscsabai program egy ebéddel zárult, mely után a KÖSZ elnöke elköszönt a csoport tagjaitól és további hasznos időtöltést, jó utazást és sok sikert kívánt a határon túlról érkezett vendégeknek, illetve a minisztérium képviselőinek.

 

Összeállította: Ziegler Gábor (KÖSZ)



Fotók a piliscsabai és pilisjászfalusi látogatásról (2015.10.06.)

(Fotók: KÖSZ)

Egyetemistak_latogatasa__01.jpg

A KÖSZ elnökének előadása Piliscsabán, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében

Egyetemistak_latogatasa__02.jpg

A trianoni határon túlról érkezett egyetemi hallgatók és kísérőik

Egyetemistak_latogatasa__03.jpg

Dr. Farkas András polgármester úr, dr. Solti Gábor KÖSZ elnök és a vendégek csoportja Piliscsabán, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében


Egyetemistak_latogatasa__04.jpg

Rasel-hálóval való árnyékoláshoz készített állványok a meglátogatott biokertben

Egyetemistak_latogatasa__10.jpg

Paprika tövek októberben csepegtető öntözőcsővel

2a_CIMG7317_Folytontermo_malna_osszel.jpg

Folytontermő málna ősszel

3a_CIMG7342_Szololugas_Bianca_rezisztens_fajta_szolobol.jpg

Szőlőlugas Bianca (rezisztens) fajta szőlőből

4a_CIMG7393_3_eves_szololugas_Palatina_rezisztens_szolobol.jpg

3 éves szőlőlugas Palatina (rezisztens) szőlőből

5a_CIMG7397_Palatina_szolofurt.jpg

Palatina szőlőfürt

6a_CIMG7432_3_eves_Fanni_rezisztens_szolo.jpg

3 éves Fanni (rezisztens) szőlő

7a_CIMG7389_Nero_rezisztens_fajta_3_eves_szololugas.jpg

Néró (rezisztens) fajta 3 éves szőlőlugas (részlet)

8a_CIMG7376_Patisszon_virag_es_termes_masodvetes.jpg

Patisszon virág és termés (másodvetés)

9a_CIMG7427_Cukkini_kvartet_masodvetes.jpg

Cukkini "kvartet"  (másodvetés)

10a_szepkert150715_201_Ribiszke_bokrok_csepegteto_ontozocsovel.jpg

Ribiszke bokrok csepegtető öntözőcsővel

12a_CIMG7440_Birskorte_fa_5_eves_16_kg_birskorte_termett_rajta_2015-ben.jpg

Birskörte fa (5 éves, 16 kg birskörte termett rajta)

11a_szepkert150715_216_Madarodu_rozsdafarkunak.jpg

Madárodú rozsdafarkúnak


Egyetemistak_latogatasa__12.jpg

A program Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusának megtekintésével folytatódott

Egyetemistak_latogatasa__13.jpg

Egyetemistak_latogatasa__14.jpg

Egyetemistak_latogatasa__15.jpg

Egyetemistak_latogatasa__16.jpg