2024. december 21. szombat

Részvétel a Kárpát-medencei Mangalicatenyésztők I. Találkozóján

2014. január 29. szerda

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének (KÖSZ) több tagszervezete is jelen volt a 2014. január 24-én, Budapesten, a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben (NSKI) megrendezett találkozón. A rendezvényen a magyarországi képviselők mellett részt vettek a külhoni magyar mangalicatenyésztők is. A találkozó jelentőségét – a nagy sajtóvisszhang mellett – az mutatja, hogy a házigazda NSKI elnöke mellett jelen volt Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára is.

Az alábbiakban előbb a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodájának közleményéből összeállított legfontosabb információkat gyűjtöttük össze, majd Dr. Solti Gábor, a KÖSZ elnökének gondolatait közöljük.

Feldman Zsolt h. államtitkár elmondta, hogy a mangalica az országimázs része, ezért a sertésstratégiában a kormány kiemelten foglalkozik az őshonos állatfajták és azok genetikai állományának megőrzésével. Hangsúlyozta, a magyar nemzet értékei közé tartozó őshonos állatfajták olyan genetikai értéket képviselnek, amelyek a Kárpát-medence környezeti adottságai közepette alakultak ki az elmúlt évszázadokban. A genetikai érték megőrzése mellett a mangalicák egyedszámának növelése és hasznosításuk is fontos cél a sertésstratégiában, amelyhez a VM igyekszik stabil hátteret biztosítani. A mangalicatartók számára a génmegőrzési tevékenység támogatására az elmúlt három évben összesen alatt 400 millió forintot fizetett ki a tárca, és további 130 millió forintot biztosít tenyésztési célprogramok megvalósítására.

A sertésstratégia céljainak megvalósítása érdekében – melyben fontos szerepet játszik a mangalica is - a kormányzat egyebek között a genetikai állomány javítását, a minőségi magyar sertéshúst jelölő védjegy elindítását, a termékek piacra jutását segítő marketingprogramot, és még számos intézkedést valósít meg, melyek a magyar sertéságazat helyzetét hivatottak javítani.

A mangalica termékek fejlesztése, népszerűsítése, hazai és külföldi rendezvények szervezése, valamint a mangalica eredetigazolási-minőségbiztosítási program kifejlesztése céljából a tárca szerződést kötött a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületével, amely programok megvalósítása folyamatosan zajlik.

A helyettes államtitkár megerősítette, a kormány minden támogatást megad a Kárpát-medencei gazdaszervezetek összefogásához, kapcsolatrendszerük, közös tudásbázisuk fejlesztéséhez, amelyek segítségével saját érdekeiket tudják érvényesíteni és munkájukat is hatékonyabban tudják végezni.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke elmondta: a mangalicatenyésztés Magyarországon ma megelőzi a korát. Eredményként fogalmazta meg, hogy a „fair trade” mozgalommá alakult mangalicatenyésztésben már sikerült közös nevezőre hozni a legkisebb állattartót a nagy tenyésztőkkel, ebben sikeresen egységes a magyar nemzet határon innen és túl.

A mangalica a magyar kultúra része. Az őshonos magyar sertésből készült prémiumtermékeink már az Egyesült Államoktól Japánig népszerűek. Elsődleges célunk jelenleg, hogy a mangalica továbbra is magyar termékként jelenjen meg a nemzetközi piacokon, és belőlük a magyar nemzetre asszociáljon a külföldi fogyasztó, fogalmazott Tóth Péter.

A találkozón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke kiemelte, a rendezvénnyel a Kárpát-medencei magyar gazdálkodók közötti együttműködést, az azonos érdekek hatékony érvényesítését kívánják fejleszteni.

Elmondta, hogy a résztvevők kiemelt szerepet szánnak - a létrehozni kívánt Mangalicatenyésztők Nemzetközi Egyesületének keretében - a közös érdekek megfogalmazásának, a mangalicatenyésztés Kárpát-medencei összefogásának.

 

Dr. Solti Gábor, a KÖSZ elnöke is részt vett a találkozón. A továbbiakban az ő gondolatait olvashatják:

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy létrejöjjenek olyan szervezetek, melyek a kárpát-medencei szellemiséget, gondolatot ápolják. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi, hivatalos, európai uniós összefogást hirdető, koncepciónak nem mond ellent az, hogy az Európa egyik legismertebb térségének, a Kárpát-medencének a népei és társadalmi szervezetei a Szent Korona szellemiségének jegyében összefogjanak.

Fontosnak tartanánk, hogy létrejöjjön a kárpát-medencei civil szakmai szervezetek együttműködése, amelyet akár a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is összefoghatna.”