2024. október 9. szerda

Elkészült a februári gödöllői ökogazdálkodási konferencia részletes összefoglalója

2017. április 5. szerda

A Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének (KÖSZ) tagszervezete, az ÖMKi - Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Nonprofit Kft., elkészítette az általa és a Szent István Egyetem által szervezett nagyszabású februári ökogazdálkodási konferencia összefoglalását. Az előadások rövid szöveges összefoglalásán túlmenően elérhetővé tették a teljes prezentációkat is, valamint készült egy rövid összefoglaló videó.

MKI_Logo.jpg

A szervezők közlése szerint „Az ökológiai gazdálkodás hazai helyzete – hol tartunk a fenntarthatóság felé vezető úton?” c. konferencián részt vettek az ökológiai gazdálkodás hazai és nemzetközi vezető szakemberei, érdekképviseleti szervezetei, szakpolitikai döntéshozói, kutatói és oktatói, hogy megvitassák az ágazat legújabb eredményeit, aktuális kihívásait és az ezekre adható gyakorlati megoldásokat. 

Az ökoágazati tanácskozás céljait így foglalták össze az ÖMKi-nél: „Összességében elmondhatjuk, hogy a 2017. február 2-ai ökoágazati konferencia célja – az ismeretek megosztása mellett – az volt, hogy az ökológiai gazdálkodás hazai jelentősége tovább növekedjen, elismertsége és súlya szakpolitikai és termelői körökben egyaránt tovább fokozódjon. A konferenciát követően élénk egyeztetés folytatódott a résztvevő gazdálkodókkal, ágazati szereplőkkel. Az ÖMKi úgy döntött, hogy a konferencián, illetve annak hatására megfogalmazódott, az ágazat számára kiemelten fontos szakpolitikai kérdéseket (pl. öko pályázat jelenlegi szankció katalógusa, földvásárláshoz a bioterület százalékos arányának előírása) összefoglalja, és eljuttatja a konferencián is részt vevő szakpolitikai vezetőkhöz, kérve őket, hogy juttassák érvényre az öko ágazat érdekeit szolgáló módosításokat.

Az ÖMKi teljes összefoglaló cikke (benne az előadások szöveges összefoglalásával és a konferenciáról készített videóval) ide kattintva megtekinthető.

A KÖSZ beszámolója a 2017. február 2-i gödöllői konferenciáról.

(Forrás: ÖMKi, KÖSZ)